ZOOROPEEurópa állatkertjei
ZOOlogical Gardens of EuROPE
AZ ELSŐ GEO-ZOO
A Müncheni Állatkert II.
Írta: BOROS TAMÁS
2017
Fényképezte: BOROS TAMÁS és SVÁBIK KRISZTIÁN
2017 és 2013
Feltöltve: 2018. február 17.
A több mint százéves Elefántház és a hozzá tartozó kifutórendszer több éves felújítás után 2016-ban került átadásra. Hosszú története során zsiráfok (Giraffa camelopardalis), nílusi vízilovak (Hippopotamus amphibius) és szavannaelefántok (Loxodonta africana) is lakták az épületet. Jelenleg egy négy tehénből és egy bikából álló ázsiai elefántcsapatot (Elephas maximus) gondoznak. A felújítással egy időben áttértek az európai állatkertekben egyre jellemzőbb „protected contact-re”. Gajendra, a bika az átépítés idejére elköltözött az állatkertből, majd két év lipcsei és négy év hamburgi vendégeskedés után 2017-ben csatlakozott újra régi családjához. Az Elefántház az Ázsia-zóna megújulásának első lépését képviseli.
Indiai elefántbika (Elephas maximus indicus) © Boros Tamás
A következőkben a szomszédos, 1995-ben épült Dzsungelvilág átalakítását tervezik. Az épület középső terét egy trópusi csarnok foglalja el. A növények között különféle madarak röpködnek, az ágakról fakó repülőkutyák (Eidolon helvum) és indiai repülőkutyák (Pteropus giganteus) lógnak, a talajszinten jávai kancsilok (Tragulus javanicus) jönnek-mennek. Egy nagy terráriumban szalagos tigrispiton (Python bivittatus) él. A ház régebben elsősorban macskafélék bemutatására szolgált. Élt itt jaguár (Panthera onca), észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) és ocelot (Leopardus pardalis) is, de a kifutók nem voltak igazán megfelelőek nagy testű macskafélék számára. Egykori lakhelyükön jelenleg halászmacskákat (Prionailurus viverrinus) és manulokat (Otocolobus manul) tartanak. A nagymacskákat már csak a hamburgi születésű oroszán (Panthera leo) testvérpár képviseli. A két fiatal hím az épülethez csatlakozó, vizesárokkal határolt, sajnos nagyon kicsi külső kifutót használ. Bár a vizes-és szárazárkok használatának nagy híve vagyok, ebben az esetben sajnos a kifutó területének nagy részét az állatok számára nem használható vízfelület foglalja el. Később a jelenlegi medvekifutó helyén tervezik egy nagy, növényesített és jól tagolt kifutórendszer kialakítását, mely egy nagyobb oroszlánfalka elhelyezésére is alkalmas lesz.
Halászmacska (Prionailurus viverrinus) © Svábik Krisztián
Az oroszlánok kifutójától az 1997-ben átadott Teknősházhoz jutunk. A nagy, párás belső térben hatalmas aldabrai óriásteknősök (Aldabrachelys gigantea) sétálnak. A harckocsikat idéző hüllők jó időben szabadon kijárhatnak a ház oldalában kialakított füves kifutóra. A fal mentén elhelyezett kisebb terráriumokban különféle botsáskák, madárpókok és hüllők tekinthetők meg.
Aldabrai óriásteknős (Aldabrachelys gigantea) © Svábik Krisztián
Továbbhaladva a jelenlegi Afrika-zóna kifutóihoz jutunk, mely a későbbiekben az Ázsia-zóna szerves részét képezik majd. A látogatóktól itt is csak vizesárokkal elválasztott nagy szigeteken jávorantilopok (Taurotragus oryx), nagy kuduk (Tragelaphus strepsiceros), síksági nyalák (Tragelaphus angasii), Hartmann-hegyizebrák (Equus zebra hartmannae), abesszin szarvasvarjak (Bucorvus abyssinicus) és dél-afrikai struccok (Struthio camelus australis) élnek. Érdekes látványt nyújt a természetben már kihalt Mhorr-gazellák (Nanger dama mhorr) nagy csapata, amint a tágas, fűvel borított kifutón legelésznek. A galléros páviánok (Papio hamadryas) népes kolóniája a szomszédos sziklakifutó lakója.
Hartmann-hegyizebra (Equus zebra hartmannae) © Boros Tamás
A Polarwelt az intézmény talán legszélesebb körben ismert része. A sarkvidéket bemutató témavilág kibővítése a 2017-es év legnagyobb szenzációjának számított az állatkert életében. Az új kifutók átadásával létrejött az első, teljes egészében késznek nyilvánított geo-zóna a kert területén. A sziklás tundrát mintázó létesítmény a látogatói élményre helyezi a hangsúlyt: a sarki rókákat (Alopex lagopus) és a havasi nyulakat (Lepus timidus) barrier nélkül, testközelből figyelhetjük meg. A hóbaglyok (Bubo scandiacus) röpdéjébe besétálva úgy érezhetjük, a természetes élőhelyén látjuk a fehér madarakat. Megújult a sörényes oroszlánfókák (Otaria byronia) medencéje is. De figyelemre méltó az eredetileg 1975-ben, betonból épült, majd 2008 és 2010 között felújított és kibővített jegesmedve-kifutó, mely a maga nemében az egyik legkorszerűbb Európában. Az átalakítás során szakítottak a korábbi, a 20. század elejétől sokáig uralkodó hagyománnyal, miszerint a jegesmedvéket (Ursus maritimus) csupasz beton-műsziklán mutatják be. A jelenlegi bemutató két részre osztható: az eredeti, 960 m2 alapterületű, 360 m2-es medencével ellátott, gránitsziklákat utánzó kifutórész mellett a korábban pézsmatulkok (Ovibos moschatus) által birtokolt területen hozták létre az ún. tundra-tajga részt, mely füves-bokros jellegével sokkal természetközelibb benyomást kelt. Az állatokat a látogatóktól a kifutó teljes hosszában végigfutó medence és üvegfal választja el. A két kifutó együttes területe így 2798 m2-re nőtt, amit 612 m2 vízfelület egészít ki. A két kifutórész között helyezték el a nőstény és a kölykök elkülönítésére szolgáló épületet. A belső kifutók, melyek a látogatók szeme elől elrejtve helyezkednek el, további 300 m2 területet adnak hozzá a komplexumhoz, nem beszélve a raktárakat, hűtőberendezéseket, konyhát és vízkezelő berendezéseket tartalmazó, 220 m2-nyi technikai részről. Jelenleg csak két jegesmedve él a kertben, a hím hirtelen pusztulása után egy kifejlett nőstény és a 2016-ban született nőstény bocs birtokolja a müncheni tundrát.
Jegesmedvék (Ursus maritimus) © Boros Tamás
Az Ázsia-zóna is jelentős változások elé néz, jelenlegi formájában csak egyes elemei maradnak meg. A szibériai tigrisek (Panthera tigris altaica) vizesárokkal határolt kifutója nagyságrendekkel színvonalasabb, nagyobb és tagoltabb, mint az oroszlánok hasonló bemutatója, jelentős változtatást nem is terveznek rajta. A tádzsikisztáni pödröttszarvú kecskék (Capra falconeri heptneri) két sziklás férőhelyet birtokolnak. A hópárducok (Panthera uncia) utolsó képviselője 2017-ben pusztult el, így jelenleg nem látható a kertben, a jövőben viszont szeretnének komolyan belevágni a faj tenyésztésébe egy fiatal pár beszerzésével. Egykori kifutójukat most a szomszédban élő rozsomákok (Gulo gulo) használhatják. Árokkal határolt kifutójukban kiangok (Equus kiang holdereri) négy kancából álló csapata él. Kissé túl jól is sikerült a jávai bantengek (Bos javanicus javanicus) tenyésztése: olyannyira, hogy 2017-ben két egyéves bikaborjút kellett levágásra ítélni, mert nem sikerült számukra megfelelő otthont találni. Az esetnek komoly visszhangja volt a német sajtóban, így az állatkertnek közleményt kellett kiadnia az ügy magyarázatára. A hasonló problémák elkerülése érdekében a bikát 2016-ban ivartalanították. A kert korábban gaurokat (Bos gaurus) is bemutatott, azonban ez a faj sem része már a kollekciónak. Egykori kifutójuk helyén római stílusú, 200 férőhelyes arénát alakítottak ki, mely a naponta többször megrendezett madárbemutatók színhelye. Az előadáson számos madárfaj képviselője részt vesz, de a sztár kétségkívül az impozáns szibériai szirti sas (Aquila chrysaetos daphanea). Egy tágas társaskifutóban indiai antilopokat (Antilope cervicapra), pettyes szarvasokat (Axis axis) és nilgau antilopokat (Boselaphus tragocamelus) láthatunk. Érdekes, hogy az ápolók fesztelenül tevékenykednek az amúgy agresszív és veszélyes állat hírében álló nilgaubika mellett a kifutóban.
Keleti kiang (Equus kiang holdereri) © Boros Tamás
A jelenlegi Orrszarvúházat szánják a később kialakítandó Amerika zóna központjának, kiterjesztve a jelenleg is működő Dél-Amerika kifutó irányába, melynek lakói sörényes hangyászok (Myrmecophaga tridactyla), vikunyák (Vicugna vicugna), nagy marák (Dolichotis patagonum), vízidisznók (Hydrochoerus hydrochaeris) és nanduk (Rhea americana). Az 1990-ben átadott Orrszarvúházban most még indiai orrszarvúkat (Rhinoceros unicornis) gondoznak. Aránylag tágas külső kifutóik mellett a belsők meglehetősen idejétmúlt benyomást keltenek. A vastagbőrűek korábban ázsiai tapírokkal (Tapirus indicus) osztoztak a házon, de a nőstény pusztulása után végleg lemondtak a faj tartásáról, az egyedül maradt hímet Franciaországba költöztették, mivel a kifutót alkalmatlannak tartják a tapírtartásra. Helyettük később, másik kifutóban dél-amerikai tapírokat (Tapirus terrestris) szeretnének bemutatni. A szakállas disznók (Sus barbatus) 2017 nyaráig voltak az épület lakói, sajnos a pár néhány hét különbséggel elpusztult, ezzel még ritkább állatkerti állattá vált az amúgy is kuriózumnak számító faj: így már csak két európai állatkert mutatja be ezeket a sertéseket. Kifutójukban új lakókat üdvözölhetünk: az állatkertekben sikeresen szaporodó és egyre elterjedtebb visayani disznókat (Sus cebifrons negrinus).
Indiai orrszarvú (Rhinoceros unicornis) © Svábik Krisztián
Érdekesség lehet a Denevérbarlang és Drakula-kastély néven is ismert épület, melynek fő látványosságait az elsötétített teremben repkedő Seba rövidfarkú denevérek (Carollia perspicillata) jelentik. Rajtuk kívül kubai kúszópatkányok (Capromys pilorides), fokföldi szirtiborzok (Procavia capensis capensis) és rövidfülű elefántcickányok (Macroscelides proboscideus) lakják az épület kifutóit.
A kert legkisebb geo-zónája Ausztráliát képviseli. Bár viszonylag kevés fajt mutatnak be itt, azért érdemes rájuk odafigyelni. Talán a legérdekesebb közülük a fürge kenguru (Notamacropus agilis). Ezt a kengurufajt ritkán láthatjuk állatkertben, jelenleg öt európai kert tartja őket. Mellettük mocsári kenguruk (Wallabia bicolor) és vörös óriáskenguruk (Osphranter rufus) élnek. A későbbiekben szeretnék számos madár- és hüllőfajjal bővíteni a bemutatott fajok számát.
Fürge kenguru (Notamacropus agilis) © Svábik Krisztián
