ZOOROPE
Európa  állatkertjei

ZOOlogical  Gardens  of  EuROPE

 

RAGADOZÓK TÁRSBÉRLETBEN VI.

 

 

Társaskifutók kialakítása a fülesfóka-félék (Otariidae), rozmárfélék (Odobenidae) és valódi fókafélék (Phocidae) esetében

 

 

Írta: SVÁBIK KRISZTIÁN

 

 

Feltöltve: 2018. november 13.

Frissítve: 2020. június 06.

 

 

 


 

BEVEZETÉS

 


 

Az állatkerti társaskifutókon – illetve ezen esetekben többnyire „társasmedencékben” – bemutatott fülesfóka- és valódi fókafélékkel, valamint a rozmárral és a velük társított fajok interaktív viselkedéséről jelenleg kevés tanulmány áll rendelkezésre, így a munka során több alkalommal hivatkozok szóbeli közlésekre (sz. k.), melyek elsősorban külföldi állatkertek munkatársaival történő kapcsolatfelvételből származnak. A szűkebb értelemben vett, állatkerti körülmények között létrehozott társas-bemutatók szempontja szerint jelen munka 10 fülesfóka-fajjal, 9 valódi fókafajjal és a rozmárral foglalkozik.

 

A munka során tárgyalt fajok a következők:

 

Fülesfóka-félék, Otariidae

 

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus Lesson, 1828

Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia de Blainville, 1820

Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea Péron, 1816

Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus Schreber, 1776

Északi medvefóka, Callorhinus ursinus Linnaeus, 1758

Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis Zimmermann, 1783

Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus Schreber, 1775

Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri Lesson, 1828

Guadalupei-medvefóka, Arctocephalus townsendi Merriam, 1897

Sárgatorkú medvefóka, Arctocephalus tropicalis J. E. Gray, 1872

 

Rozmárfélék, Odobenidae

 

Rozmár, Odobenus rosmarus Linnaeus, 1758

 

Valódi fókafélék, Phocidae

 

Északi elefántfóka, Mirounga angustirostris Gill, 1866

Déli elefántfóka, Mirounga leonina Linnaeus, 1758

Szakállas fóka, Erignathus barbatus Erxleben, 1777

Kúpos fóka, Halichoerus grypus Fabricius, 1791

Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus Erxleben, 1777

Borjúfóka, Phoca vitulina Linnaeus, 1758

Pettyes fóka, Phoca largha Pallas, 1811

Bajkál-tavi fóka, Pusa sibirica Gmelin, 1788

Gyűrűs fóka, Pusa hispida Schreber, 1775

 


 

„Időszakos” társítások

 


 

A fő téma tárgyalását megelőzően érdemes szót ejteni néhány „időszakos” kombinációról, ahol a fókák delfinekkel vagy egyéb fajokkal láthatóak közös előadásban elsősorban a látogatóközönség számára megtartott show-műsorok ideje alatt. Néhány példa a kaliforniai oroszlánfókák esetében lentebb olvasható:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és palackorrú delfin (Tursiops truncatus); Ocean Park Hong Kong (Aberdeen, Hongkong) és Parc Astérix (Plailly, Franciaország)
  • Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és barázdásfogú delfin (Steno bredanensis); Gulf World Marine Park (Panama City Beach, Florida, Amerikai Egyesült Államok)
  • Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus), rozmár (Odobenus rosmarus) és ázsiai kiskarmú vidra (Aonyx cinerea); SeaWorld Orlando (Florida, Amerikai Egyesült Államok)
  • Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és rozmár (Odobenus rosmarus); SeaWorld San Antonio (Texas, Amerikai Egyesült Államok) és SeaWorld San Diego (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok)
  • Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és ázsai kiskarmú vidra (Aonyx cinerea); SeaWorld San Diego (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok)

 

Kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus) és palackorrú delfinek (Tursiops truncatus)

Parc Astérix, Plailly, Franciaország

Fotó © Parc Astérix

 

Kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus) és palackorrú delfinek (Tursiops truncatus)

Ocean Park Hong Kong, Aberdeen, Hongkong

Fotó © Simon Hampel

 

Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és barázdásfogú delfin (Steno bredanensis)

Gulf World Marine Park, Panama City Beach, Florida, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © Gulf World Marine Park

 

Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és rozmár (Odobenus rosmarus)

SeaWorld San Diego, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © Scott Richardson

 

Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és ázsai kiskarmú vidra (Aonyx cinerea)

SeaWorld San Diego, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © www.familytravelsecrets.com

 


 

 

FAJKOMBINÁCIÓK LISTASZERŰ FELSOROLÁSA – OTARIIDAE

 

A különböző fülesfóka-fajok és az ezekkel eddig társított taxonok listaszerű felsorolása

 

 


 Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus (Fotó © Svábik Krisztián)

Karibi manátusz, Trichechus manatus

Japán makákó, Macaca fuscata

Üstökös makákó, Macaca nigra

Hegyi pávián v. dzseláda, Theropithecus gelada

Vízidisznó v. kapibara, Hydrochoerus hydrochaeris

Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus

Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

Guadalupei-medvefóka, Arctocephalus townsendi

Rozmár, Odobenus rosmarus

Északi elefántfóka, Mirounga angustirostris

Déli elefántfóka, Mirounga leonina

Kúpos fóka, Halichoerus grypus

Borjúfóka, Phoca vitulina

Pettyes fóka, Phoca largha

Nílusi v. közönséges víziló, Hippopotamus amphibius

Parti delfin, Sotalia fluviatilis

Palackorrú delfin, Tursiops truncatus

Pápaszemes pingvin, Spheniscus demersus

Rózsás gödény, Pelecanus onocrotalus

Barna pelikán, Pelecanus occidentalis

Pehelyréce, Somateria mollissima

számos vízimadárfaj

 

 


 Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia (Fotó © Svábik Krisztián)

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus

Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

Déli elefántfóka, Mirounga leonina

Kúpos fóka, Halichoerus grypus

Borjúfóka, Phoca vitulina

Pettyes fóka, Phoca largha

 

 


  Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea (Fotó © Brian M. Hunt)

Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri

Sárgatorkú medvefóka, Arctocephalus tropicalis

Kúpos fóka, Halichoerus grypus

Borjúfóka, Phoca vitulina

Palackorrú delfin, Tursiops truncatus

 

 


  Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus (Fotó © Svábik Krisztián)

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

Borjúfóka, Phoca vitulina

Pettyes fóka, Phoca largha

 

 


 Északi medvefóka, Callorhinus ursinus (Fotó © Glen Tepke)

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

Rozmár, Odobenus rosmarus

Kúpos fóka, Halichoerus grypus

Borjúfóka, Phoca vitulina

 

 


 Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis (Fotó © Svábik Krisztián)

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

Rozmár, Odobenus rosmarus

Borjúfóka, Phoca vitulina

 

 


 Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus (Fotó © Svábik Krisztián)

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri

Sárgatorkú medvefóka, Arctocephalus tropicalis

Rozmár, Odobenus rosmarus

Kúpos fóka, Halichoerus grypus

Borjúfóka, Phoca vitulina

Palackorrú delfin, Tursiops truncatus

Humboldt pingvin, Spheniscus humboldti

 

 

 


 Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri (Fotó © Arthur Chapman)

Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

Sárgatorkú medvefóka, Arctocephalus tropicalis

                              

 


 Guadalupei-medvefóka, Arctocephalus townsendi (Fotó © Alexander Meyer)

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Borjúfóka, Phoca vitulina

 

 


 Sárgatorkú medvefóka, Arctocephalus tropicalis (Fotó © Nicolas Servera)

Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri

 

 


 

 

FAJKOMBINÁCIÓK LISTASZERŰ FELSOROLÁSA – ODOBENIDAE

 

A rozmár és a fajjal eddig társított taxonok listaszerű felsorolása

 

 


 Rozmár, Odobenus rosmarus (Fotó © Svábik Krisztián)

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

Déli elefántfóka, Mirounga leonina

Kúpos fóka, Halichoerus grypus

Borjúfóka, Phoca vitulina

Fehér delfin v. beluga, Delphinapterus leucas

 

 


 

 

FAJKOMBINÁCIÓK LISTASZERŰ FELSOROLÁSA – PHOCIDAE

 

A különböző valódi fókafajok és az ezekkel eddig társított taxonok listaszerű felsorolása

 

 


 Északi elefántfóka, Mirounga angustirostris (Fotó © Mike Baird)

Üstökös makákó, Macaca nigra

Hegyi pávián v. dzseláda, Theropithecus gelada

Vízidisznó v. kapibara, Hydrochoerus hydrochaeris

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

 


 Déli elefántfóka, Mirounga leonina (Fotó © Cláudio Dias Timm)

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

Rozmár, Odobenus rosmarus

Borjúfóka, Phoca vitulina

 

 


 Szakállas fóka, Erignathus barbatus (Fotó © Michael Haferkamp)

Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus

Gyűrűs fóka, Pusa hispida

 

 


 Kúpos fóka, Halichoerus grypus (Fotó © Svábik Krisztián)

Sarki róka, Alopex lagopus

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

Rozmár, Odobenus rosmarus

Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus

Borjúfóka, Phoca vitulina

Kanadai vidra, Lontra canadensis

Humboldt pingvin, Spheniscus humboldti

Barna pelikán, Pelecanus occidentalis

 

 


 Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus (Fotó © Virginia State Park)

Szakállas fóka, Erignathus barbatus

Kúpos fóka, Halichoerus grypus

Borjúfóka, Phoca vitulina

Gyűrűs fóka, Pusa hispida

 

 


 Borjúfóka, Phoca vitulina (Fotó © Svábik Krisztián)

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus

Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

Guadalupei-medvefóka, Arctocephalus townsendi

Rozmár, Odobenus rosmarus

Déli elefántfóka, Mirounga leonina

Kúpos fóka, Halichoerus grypus

Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus

Sarki róka, Alopex lagopus

Tengeri vidra, Enhydra lutris

Rénszarvas, Rangifer tarandus

Házi juh, Ovis aries

Fehér delfin v. beluga, Delphinapterus leucas

Pápaszemes pingvin, Spheniscus demersus

Humboldt pingvin, Spheniscus humboldti

Barna pelikán, Pelecanus occidentalis

Nagy kárókatona, Phalacrocorax carbo

Patagóniai gőzhajóréce, Tachyeres patachonicus

Rétisas, Haliaeetus albicilla

 

 


 Pettyes fóka, Phoca largha (Fotó © David Fudan)

Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus

Pápaszemes pingvin, Spheniscus demersus

 

 


 Bajkál-tavi fóka, Pusa sibirica (Fotó © Sergey Gabdurakhmanov)

Pápaszemes pingvin, Spheniscus demersus

 

 


 Gyűrűs fóka, Pusa hispida (Fotó © Jouni Koskela)

Szakállas fóka, Erignathus barbatus

Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus

 

 


 

 

TÁRSASKIFUTÓK LISTASZERŰ FELSOROLÁSA - OTARIIDAE

 

A különböző fülesfóka-fajok és az azokkal társított taxonokkal létrehozott konkrét társaskifutók felsorolása az adott intézmény(ek) feltüntetésével

 

 


 

 

 Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Japán makákó, Macaca fuscata

 

ismeretlen intézmény

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Üstökös makákó, Macaca nigra
  • Hegyi pávián v. dzseláda, Theropithecus gelada
  • Vízidisznó v. kapibara, Hydrochoerus hydrochaeris
  • Északi elefántfóka, Mirounga angustirostris

 

ismeretlen intézmény

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Vízidisznó v. kapibara, Hydrochoerus hydrochaeris

 

Intézmény(ek): Los Angeles Zoo (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

 

Intézmény(ek): Parque de la Naturaleza de Cabárceno (Obregón, Cantabria, Spanyolország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Jardim Zoológico de Lisboa (Portugália), Zoo Heidelberg (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus
  • Pettyes fóka, Phoca largha

 

Intézmény(ek): Dalian Laohutan Ocean Park (Talien, Kína)

 

Kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus), sörényes oroszlánfókák (Otaria byronia), északi oroszlánfókák (Eumetopias jubatus) és pettyes fókák (Phoca largha) közös bemutatója

Dalian Laohutan Ocean Park, Talien, Kína

Fotó © Alex Kantorovich

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Ocean Park Hong Kong (Aberdeen, Hongkong)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

ismeretlen intézmény

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Erlebnis – Zoo Hannover (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Moody Gardens (Galveston, Texas, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

 

Intézmény(ek): WILDLANDS Adventure Zoo Emmen (Hollandia), Zoo Dortmund (Németország), Kölner Zoo (Németország)

 

Nőstény kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és nőstény dél-amerikai medvefókák (Arctocephalus australis)

WILDLANDS Adventure Zoo Emmen, Hollandia

Fotók © Svábik Krisztián

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

 

Intézmény(ek): Faunia (Madrid, Spanyolország), Zoologischer Garten Berlin (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Faunia (Madrid, Spanyolország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Guadalupei-medvefóka, Arctocephalus townsendi
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): SeaWorld San Diego (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok)

 

Fiatal kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és Guadalupei-medvefóka (Arctocephalus townsendi)

SeaWorld San Diego, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © www.zoochat.com

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Rozmár, Odobenus rosmarus

 

Intézmény(ek): SeaWorld San Antonio (Texas, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Déli elefántfóka, Mirounga leonina

 

Intézmény(ek): Wilhelma Zoologisch-Botanischer Garten Suttgart (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Déli elefántfóka, Mirounga leonina

 

Intézmény(ek): Erlebnis – Zoo Hannover (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Louisville Zoo (Kentucky, Amerikai Egyesült Államok), Marineland (Antibes, Franciaország)

 

Kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus) és kúpos fóka (Halichoerus grypus)

Marineland, Antibes, Franciaország

Fotó © www.zoochat.com

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Barna pelikán, Pelecanus occidentalis

 

Intézmény(ek): Smithsonian National Zoological Park (Washington, DC, Amerikai Egyesült Államok)

 

Kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus) és barna pelikánok (Pelecanus occidentalis)

Smithsonian National Zoological Park, Washington, DC, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © Phyllis Wheeler

 

Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és barna pelikánok (Pelecanus occidentalis)

Smithsonian National Zoological Park, Washington, DC, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © Brent Huffman

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): SeaWorld Orlando (Florida, Amerikai Egyesült Államok), SeaWorld San Antonio (Texas, Amerikai Egyesült Államok), SeaWorld Ohio (Aurora, Ohio, Amerikai Egyesült Államok) (bezárt), Brookfield Zoo (Chicago, Illinois, Amerikai Egyesült Államok), Denver Zoo (Colorado, Amerikai Egyesült Államok), Louisville Zoo (Kentucky, Amerikai Egyesült Államok), Indianapolis Zoo (Indiana, Amerikai Egyesült Államok), Point Defiance Zoo & Aquarium (Tacoma, Washington, Amerikai Egyesült Államok), Milwaukee County Zoo (Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok), Oklahoma City Zoo (Oklahoma, Amerikai Egyesült Államok), Cleveland Metroparks Zoo (Ohio, Amerikai Egyesült Államok), Six Flags Discovery Kingdom (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok), Ocean World (Crescent City, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok), Ocean Park Hong Kong (Aberdeen, Hongkong), Tiergarten Nürnberg (Németország), Ouwehands Dierenpark (Rhenen, Hollandia), SEA LIFE Blankenberge (Belgium)

 

Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és borjúfóka (Phoca vitulina)

Tiergarten Nürnberg, Németország

Fotó © Dr. Helmut Mägdefrau

 

Számos madárfaj - a felvételeken kanadai ludak (Branta canadensis) és tőkés récék (Anas platyrhynchos) - látogatják szabadon a kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus) és borjúfókák közös medencéjét Nürnbergben

Tiergarten Nürnberg, Németország

Fotók © Dr. Helmut Mägdefrau

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Barna pelikán, Pelecanus occidentalis

 

Intézmény(ek): Fresno Chaffee Zoo (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Indianapolis Zoo (Indiana, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Pettyes fóka, Phoca largha

 

Intézmény(ek): Osaka Aquarium Kaiyukan (Japán)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Nílusi v. közönséges víziló, Hippopotamus amphibius
  • számos vízimadárfaj

 

Intézmény(ek): Longleat Safari Park (Warminster, Egyesült Királyság)

 

Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és nílusi v. közönséges víziló (Hippopotamus amphibius)

Longleat Safari Park, Warminster, Egyesült Királyság

Fotó © Keith Park

 

Kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus) és nílusi v. közönséges víziló (Hippopotamus amphibius)

Longleat Safari Park, Warminster, Egyesült Királyság

Fotó © www.hiveminer.com

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Palackorrú delfin, Tursiops truncatus

 

Intézmény(ek): Tiergarten Nürnberg (Németország), Allwetterzoo Münster (Németország)

 

Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és palackorrú delfin (Tursiops truncatus)

Tiergarten Nürnberg, Németország

Fotó © Dr. Katrin Baumgartner

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Parti delfin, Sotalia fluviatilis
  • Palackorrú delfin, Tursiops truncatus

 

Intézmény(ek): Allwetterzoo Münster (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Karibi manátusz, Trichechus manatus
  • Pápaszemes pingvin, Spheniscus demersus
  • Rózsás gödény, Pelecanus onocrotalus

 

Intézmény(ek): Singapore Zoo (Szingapúr)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Pápaszemes pingvin, Spheniscus demersus
  • Pehelyréce, Somateria mollissima

 

Intézmény(ek): ARTIS Amsterdam Royal Zoo (Hollandia)

 

Kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) és pápaszemes pingvinek (Spheniscus demersus)

ARTIS Amsterdam Royal Zoo, Hollandia

Fotó © Christopher Holland

 


 

 

 Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

Intézmény(ek): Parque de la Naturaleza de Cabárceno (Obregón, Cantabria, Spanyolország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus
  • Pettyes fóka, Phoca largha

 

Intézmény(ek): Dalian Laohutan Ocean Park (Talien, Kína)

 


 

Társított fajok:

 

  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Déli elefántfóka, Mirounga leonina

 

Intézmény(ek): Erlebnis – Zoo Hannover (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Jardim Zoológico de Lisboa (Portugália), Zoo Heidelberg (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Ocean Park Hong Kong (Aberdeen, Hongkong)

 


 

Társított fajok:

 

  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Riyadh Zoo (Szaúd-Arábia)

 


 

Társított fajok:

 

  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

 

Intézmény(ek): Mundo Marino - El Oceanario Más Grande De Sudamérica (San Clemente del Tuyu, Argentína)

 


 

Társított fajok:

 

  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Medvefóka, Arctocephalus sp.

 

Intézmény(ek): Tianjin Haichang Polar Ocean World (Binhai, Kína)

 


 

 

 Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Riyadh Zoo (Szaúd-Arábia)

 


 

Társított fajok:

 

  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea
  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Sea World Gold Coast (Southport, Queensland, Ausztrália)

 


 

Társított fajok:

 

  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea
  • Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri

 

Intézmény(ek): SEA LIFE Sunshine Coast Aquarium (Mooloolaba, Queensland, Ausztrália)

 


 

Társított fajok:

 

  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri
  • Sárgatorkú medvefóka, Arctocephalus tropicalis

 

Intézmény(ek): SEA LIFE Sydney Aquarium (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

 


 

Társított fajok:

 

  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea
  • Palackorrú delfin, Tursiops truncatus

 

Intézmény(ek): Dolphin Marine Magic (Coffs Harbour, Új-Dél-Wales, Ausztrália)

 

Ausztrál oroszlánfóka (Neophoca cinerea) és palackorrú delfin (Tursiops truncatus)

Dolphin Marine Magic, Coffs Harbour, Új-Dél-Wales, Ausztrália

Fotó © Nathan Edwards

 


 

 

 Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Pettyes fóka, Phoca largha

 

Intézmény(ek): Dalian Laohutan Ocean Park (Talien, Kína)

 


 

Társított fajok:

 

  • Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

ismeretlen intézmény

 


 

Társított fajok:

 

  • Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Vancouver Aquarium (Brit Columbia, Kanada)

 


 

 

 Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Erlebnis – Zoo Hannover (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Moody Gardens (Galveston, Texas, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

 

Intézmény(ek): Zoologischer Garten Berlin (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus
  • Rozmár, Odobenus rosmarus

 

Intézmény(ek): Brookfield Zoo (Chicago, Illinois, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Vancouver Aquarium (Brit Columbia, Kanada)

 


 

 

 Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

 

 


 

 

Társított fajok:

 

  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

Intézmény(ek): WILDLANDS Adventure Zoo Emmen (Hollandia), Zoo Dortmund (Németország), Kölner Zoo (Németország)

 

Nőstény dél-amerikai medvefókák (Arctocephalus australis) és nőstény kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus)

WILDLANDS Adventure Zoo Emmen, Hollandia

Fotók © Svábik Krisztián

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

 

Intézmény(ek): Mundo Marino - El Oceanario Más Grande De Sudamérica (San Clemente del Tuyu, Argentína)

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis
  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Sea World Gold Coast (Southport, Queensland, Ausztrália)

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis
  • Rozmár, Odobenus rosmarus

 

Intézmény(ek): Tierpark Hagenbeck (Hamburg, Németország)

 

Dél-amerikai medvefókák (Arctocephalus australis) és rozmár (a híres 'Antje') (Odobenus rosmarus), 1995

Tierpark Hagenbeck, Hamburg, Németország

Fotó © www.zoochat.com

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Tierpark Hagenbeck (Hamburg, Németország), SEA LIFE Sydney Aquarium (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

 


 

 

 Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

Intézmény(ek): Faunia (Madrid, Spanyolország), Zoologischer Garten Berlin (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Faunia (Madrid, Spanyolország)

 

Hím dél-afrikai medvefóka (Arctocephalus pusillus) és fiatal borjúfóka (Phoca vitulina)

Faunia, Madrid, Spanyolország

Fotó © Ignacio Barrio

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Ocean Park Hong Kong (Aberdeen, Hongkong)

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri
  • Sárgatorkú medvefóka, Arctocephalus tropicalis
  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

 

Intézmény(ek): SEA LIFE Sydney Aquarium (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

 

Intézmény(ek): Zoologischer Garten Berlin (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Rozmár, Odobenus rosmarus

 

Intézmény(ek): Münchener Tierpark Hellabrunn (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Borås Djurpark (Svédország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Humboldt pingvin, Spheniscus humboldti

 

Intézmény(ek): Kolmårdens Djurpark (Svédország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Faunia (Madrid, Spanyolország), Aquazoo Löbbecke Museum (Düsseldorf, Németország), Taronga Zoo Sydney (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

 


 

Társított fajok:

 

  • Medvefóka, Arctocephalus sp.
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

 

Intézmény(ek): Tianjin Haichang Polar Ocean World (Binhai, Kína)

 


 

Társított fajok:

 

  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Palackorrú delfin, Tursiops truncatus

 

Intézmény(ek): Tiergarten Nürnberg (Németország)

 


 

 

 Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri
  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

 

Intézmény(ek): SEA LIFE Sunshine Coast Aquarium (Mooloolaba, Queensland, Ausztrália)

 


 

Társított fajok:

 

  • Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Sárgatorkú medvefóka, Arctocephalus tropicalis
  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

 

Intézmény(ek): SEA LIFE Sydney Aquarium (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

 


 

 

 Guadalupei-medvefóka, Arctocephalus townsendi

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Guadalupei-medvefóka, Arctocephalus townsendi
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): SeaWorld San Diego (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok)

 

Guadalupei-medvefókák (Arctocephalus townsendi), kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus) és borjúfókák (Phoca vitulina) közös medencéje

SeaWorld San Diego, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © Steve Hofhine

 


 

 

 Sárgatorkú medvefóka, Arctocephalus tropicalis

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Sárgatorkú medvefóka, Arctocephalus tropicalis
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Új-zélandi medvefóka, Arctocephalus forsteri
  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea

 

Intézmény(ek): SEA LIFE Sydney Aquarium (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

 


 

 

TÁRSASKIFUTÓK LISTASZERŰ FELSOROLÁSA - ODOBENIDAE

 

A rozmárral és a fajjal társított taxonokkal létrehozott konkrét társaskifutók felsorolása az adott intézmény(ek) feltüntetésével

 

 


 

 

 Rozmár, Odobenus rosmarus

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

Intézmény(ek): SeaWorld San Antonio (Texas, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

 

Intézmény(ek): Brookfield Zoo (Chicago, Illinois, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

 

Intézmény(ek): Tierpark Hagenbeck (Hamburg, Németország)

 

Rozmár (a híres 'Antje') (Odobenus rosmarus) és dél-amerikai medvefókák (Arctocephalus australis), 2000

Tierpark Hagenbeck, Hamburg, Németország

Fotó © www.zoochat.com

 


 

Társított fajok:

 

  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

 

Intézmény(ek): Münchener Tierpark Hellabrunn (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Déli elefántfóka, Mirounga leonina

 

Intézmény(ek): Erlebnis – Zoo Hannover (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Tierpark Hagenbeck (Hamburg, Németország)

 

Rozmár (Odobenus rosmarus) és kúpos fóka (Halichoerus grypus)

Tierpark Hagenbeck, Hamburg, Németország

Fotó © www.zoochat.com

 


 

Társított fajok:

 

  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Point Defiance Zoo & Aquarium (Tacoma, Washington, Amerikai Egyesült Államok), Brookfield Zoo (Chicago, Illinois, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Indianapolis Zoo (Indiana, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Fehér delfin v. beluga, Delphinapterus leucas

 

ismeretlen intézmény

 

Rozmár (Odobenus rosmarus) és fehér delfin v. beluga (Delphinapterus leucas)

Fotó © Rob Vuijsters

 


 

 

TÁRSASKIFUTÓK LISTASZERŰ FELSOROLÁSA - PHOCIDAE

 

A különböző valódi fókafajok és az azokkal társított taxonokkal létrehozott konkrét társaskifutók felsorolása az adott intézmény(ek) feltüntetésével

 

 


 

 

 Északi elefántfóka, Mirounga angustirostris

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Északi elefántfóka, Mirounga angustirostris
  • Üstökös makákó, Macaca nigra
  • Hegyi pávián v. dzseláda, Theropithecus gelada
  • Vízidisznó v. kapibara, Hydrochoerus hydrochaeris
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

ismeretlen intézmény

 


 

 

 Déli elefántfóka, Mirounga leonina

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Déli elefántfóka, Mirounga leonina
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

Intézmény(ek): Wilhelma Zoologisch-Botanischer Garten Stuttgart (Németország)

 

Déli elefántfóka (Mirounga leonina) és kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus), 1973

Wilhelma Zoologisch-Botanischer Garten Stuttgart, Németország

Fotó © Alan Hill

 


 

Társított fajok:

 

  • Déli elefántfóka, Mirounga leonina
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

 

Intézmény(ek): Erlebnis – Zoo Hannover (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Déli elefántfóka, Mirounga leonina
  • Rozmár, Odobenus rosmarus

 

Intézmény(ek): Erlebnis – Zoo Hannover (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Déli elefántfóka, Mirounga leonina
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Enoshima Aquarium (Fujisawa, Japán)

 

Déli elefántfóka (Mirounga leonina) és borjúfókák (Phoca vitulina), 2005

Enoshima Aquarium, Fujisawa, Japán

Fotó © www.reddit.com

 


 

 

 Szakállas fóka, Erignathus barbatus

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Szakállas fóka, Erignathus barbatus
  • Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus
  • Gyűrűs fóka, Pusa hispida

 

Intézmény(ek): Oceánopolis (Brest, Franciaország)

 


 

 

 Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Sarki róka, Alopex lagopus

 

Intézmény(ek): New York Aquarium (Brooklyn, New York, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

Intézmény(ek): Louisville Zoo (Kentucky, Amerikai Egyesült Államok), Marineland (Antibes, Franciaország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Barna pelikán, Pelecanus occidentalis

 

Intézmény(ek): Smithsonian National Zoological Park (Washington, DC, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

 

Intézmény(ek): Ocean Park Hong Kong (Aberdeen, Hongkong)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

 

Intézmény(ek): Erlebnis – Zoo Hannover (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Indianapolis Zoo (Indiana, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Riyadh Zoo (Szaúd-Arábia)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

 

Intézmény(ek): Borås Djurpark (Svédország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Rozmár, Odobenus rosmarus

 

Intézmény(ek): Tierpark Hagenbeck (Hamburg, Németország)

 

Kúpos fóka (Halichoerus grypus) és rozmár (Odobenus rosmarus)

Tierpark Hagenbeck, Hamburg, Németország

Fotó © www.zoochat.com

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Indianapolis Zoo (Indiana, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Fiskeri- og Søfartsmuseet – Sealarium (Esbjerg, Dánia), Skånes Djurpark (Höör, Svédország), Dolfinarium Harderwijk (Hollandia), Seal Sanctuary and Wildlife Centre (Mablethorpe, Egyesült Királyság), Detroit Zoo (Michigan, Amerikai Egyesült Államok), Los Angeles Zoo (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok), Adventure Aquarium (Camden, New Jersey, Amerikai Egyesült Államok), ABQ BioPark (Albuquerque, Új-Mexikó, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Detroit Zoo (Michigan, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Humboldt pingvin, Spheniscus humboldti

 

Intézmény(ek): Kolmårdens Djurpark (Svédország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Humboldt pingvin, Spheniscus humboldti

 

Intézmény(ek): Kolmårdens Djurpark (Svédország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Kanadai vidra, Lontra canadensis

 

Intézmény(ek): Los Angeles Zoo (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

 

 Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus
  • Szakállas fóka, Erignathus barbatus
  • Gyűrűs fóka, Pusa hispida

 

Intézmény(ek): Oceánopolis (Brest, Franciaország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

Intézmény(ek): Detroit Zoo (Michigan, Amerikai Egyesült Államok)

 

Grönlandi fóka (Pagophilus groenlandicus) és borjúfókák (Phoca vitulina)

Detroit Zoo, Michigan, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © Brent Huffman

 


 

Társított fajok:

 

  • Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus
  • Borjúfóka, Phoca vitulina

 

ismeretlen intézmény

 


 

 

 Borjúfóka, Phoca vitulina

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

Intézmény(ek): SeaWorld Orlando (Florida, Amerikai Egyesült Államok), SeaWorld San Antonio (Texas, Amerikai Egyesült Államok), SeaWorld Ohio (Aurora, Ohio, Amerikai Egyesült Államok) (bezárt), Brookfield Zoo (Chicago, Illinois, Amerikai Egyesült Államok), Denver Zoo (Colorado, Amerikai Egyesült Államok), Louisville Zoo (Kentucky, Amerikai Egyesült Államok), Indianapolis Zoo (Indiana, Amerikai Egyesült Államok), Point Defiance Zoo & Aquarium (Tacoma, Washington, Amerikai Egyesült Államok), Milwaukee County Zoo (Wisconsin, Amerikai Egyesült Államok), Oklahoma City Zoo (Oklahoma, Amerikai Egyesült Államok), Cleveland Metroparks Zoo (Ohio, Amerikai Egyesült Államok), Six Flags Discovery Kingdom (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok), Ocean World (Crescent City, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok), Ocean Park Hong Kong (Aberdeen, Hongkong), Tiergarten Nürnberg (Németország), Ouwehands Dierenpark (Rhenen, Hollandia), SEA LIFE Blankenberge (Belgium)

 

Borjúfóka (Phoca vitulina) és kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus)

Ocean World, Crescent City, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © Scott Richardson

 

Borjúfókák (Phoca vitulina) és kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus)

Ocean Park Hong Kong, Aberdeen, Hongkong

Fotó © Ocean Park Hong Kong

 

Számos madárfaj - a felvételen egy szürke gém (Ardea cinerea) - látogatja szabadon a borjúfókák (Phoca vitulina) és kaliforniai oroszlánfókák közös medencéjét Nürnbergben

Tiergarten Nürnberg, Németország

Fotó © Dr. Helmut Mägdefrau

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus

 

ismeretlen intézmény

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia

 

Intézmény(ek): Jardim Zoológico de Lisboa (Portugália), Zoo Heidelberg (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

 

Intézmény(ek): Moody Gardens (Galveston, Texas, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Guadalupei-medvefóka, Arctocephalus townsendi

 

Intézmény(ek): SeaWorld San Diego (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Indianapolis Zoo (Indiana, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Barna pelikán, Pelecanus occidentalis

 

Intézmény(ek): Fresno Chaffee Zoo (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Riyadh Zoo (Szaúd-Arábia)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Ausztrál oroszlánfóka, Neophoca cinerea
  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

           

Intézmény(ek): Sea World Gold Coast (Southport, Queensland, Ausztrália)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus

 

Intézmény(ek): Vancouver Aquarium (Brit Columbia, Kanada)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Északi medvefóka, Callorhinus ursinus

 

Intézmény(ek): Vancouver Aquarium (Brit Columbia, Kanada)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Dél-amerikai medvefóka, Arctocephalus australis

 

Intézmény(ek): Tierpark Hagenbeck (Hamburg, Németország), SEA LIFE Sydney Aquarium (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus

 

Intézmény(ek): Faunia (Madrid, Spanyolország), Aquazoo Löbbecke Museum (Düsseldorf, Németország), Taronga Zoo Sydney (Új-Dél-Wales, Ausztrália)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

Intézmény(ek): Faunia (Madrid, Spanyolország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Dél-afrikai medvefóka, Arctocephalus pusillus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Humboldt pingvin, Spheniscus humboldti

 

Intézmény(ek): Kolmårdens Djurpark (Svédország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Rozmár, Odobenus rosmarus

 

Intézmény(ek): Point Defiance Zoo & Aquarium (Tacoma, Washington, Amerikai Egyesült Államok), Brookfield Zoo (Chicago, Illinois, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Rozmár, Odobenus rosmarus
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Indianapolis Zoo (Indiana, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus

 

Intézmény(ek): Fiskeri- og Søfartsmuseet – Sealarium (Esbjerg, Dánia), Skånes Djurpark (Höör, Svédország), Dolfinarium Harderwijk (Hollandia), Seal Sanctuary and Wildlife Centre (Mablethorpe, Egyesült Királyság), Detroit Zoo (Michigan, Amerikai Egyesült Államok), Los Angeles Zoo (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok), Adventure Aquarium (Camden, New Jersey, Amerikai Egyesült Államok), ABQ BioPark (Albuquerque, Új-Mexikó, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus

 

Intézmény(ek): Detroit Zoo (Michigan, Amerikai Egyesült Államok)

 

Grönlandi fóka (Pagophilus groenlandicus) és borjúfókák (Phoca vitulina)

Detroit Zoo, Michigan, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © www.zoochat.com

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Déli elefántfóka, Mirounga leonina

 

Intézmény(ek): Enoshima Aquarium (Fujisawa, Japán)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Kúpos fóka, Halichoerus grypus
  • Humboldt pingvin, Spheniscus humboldti

 

Intézmény(ek): Kolmårdens Djurpark (Svédország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus

 

ismeretlen intézmény

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Sarki róka, Alopex lagopus

 

Intézmény(ek): Central Park Zoo (New York, New York, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Tengeri vidra, Enhydra lutris

 

Intézmény(ek): Franklin Park Zoo (Boston, Massachusetts, Amerikai Egyesült Államok)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Rénszarvas, Rangifer tarandus

 

Intézmény(ek): København Zoo (Dánia)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Házi juh, Ovis aries

 

Intézmény(ek): Skånes Djurpark (Höör, Svédország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Fehér delfin v. beluga, Delphinapterus leucas

 

Intézmény(ek): Georgia Aquarium (Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok), Oceanogràfic de Valencia (Spanyolország)

 

Borjúfóka (Phoca vitulina) és fehér delfin v. beluga (Delphinapterus leucas)

Georgia Aquarium, Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © Georgia Aquarium

 

Borjúfókák (Phoca vitulina) és fehér delfinek v. belugák (Delphinapterus leucas)

Georgia Aquarium, Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

Fotó © Imogen Farris

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Pápaszemes pingvin, Spheniscus demersus

 

Intézmény(ek): Fővárosi Állat- és Növénykert (Budapest, Magyarország)

 

 

Borjúfókák (Phoca vitulina) és pápaszemes pingvinek (Spheniscus demersus)

Fővárosi Állat- és Növénykert, Budapest, Magyarország

Fotók © Svábik Krisztián

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Humboldt pingvin, Spheniscus humboldti

 

Intézmény(ek): Tierpark und Fossilium Bochum (Németország), Pairi Daiza (Brugelette, Belgium)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Nagy kárókatona, Phalacrocorax carbo

 

Intézmény(ek): Ouwehands Dierenpark (Rhenen, Hollandia)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Patagóniai gőzhajóréce, Tachyeres patachonicus

 

Intézmény(ek): Zoo Augsburg (Németország)

 


 

Társított fajok:

 

  • Borjúfóka, Phoca vitulina
  • Rétisas, Haliaeetus albicilla

 

Intézmény(ek): Dierenrijk (Mierlo, Hollandia)

 

Borjúfóka (Phoca vitulina) és rétisas (Haliaeetus albicilla)

Dierenrijk, Mierlo, Hollandia

Fotó © Ben Gilbert

 


 

 

 Pettyes fóka, Phoca largha

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Pettyes fóka, Phoca largha
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus

 

Intézmény(ek): Osaka Aquarium Kaiyukan (Japán)

 


 

Társított fajok:

 

  • Pettyes fóka, Phoca largha
  • Kaliforniai oroszlánfóka, Zalophus californianus
  • Sörényes oroszlánfóka, Otaria byronia
  • Északi oroszlánfóka, Eumetopias jubatus

 

Intézmény(ek): Dalian Laohutan Ocean Park (Talien, Kína)

 


 

Társított fajok:

 

  • Pettyes fóka, Phoca largha
  • Pápaszemes pingvin, Spheniscus demersus

 

Intézmény(ek): Yokohama Hakkeijima Sea Paradise (Japán)

 


 

 

 Bajkál-tavi fóka, Pusa sibirica

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Bajkál-tavi fóka, Pusa sibirica
  • Pápaszemes pingvin, Spheniscus demersus

 

Intézmény(ek): Zoo Leipzig (Németország)

 


 

 

 Gyűrűs fóka, Pusa hispida

 

 


 

Társított fajok:

 

  • Gyűrűs fóka, Pusa hispida
  • Szakállas fóka, Erignathus barbatus
  • Grönlandi fóka, Pagophilus groenlandicus

 

Intézmény(ek): Oceánopolis (Brest, Franciaország)

 


 

TAPASZTALATOK ÖSSZEGZÉSE

 


 

E dokumentum elsősorban minél teljesebb összegzést kíván nyújtani, hogy eddig mely fülesfóka- és valódi fókafajokkal, valamint a rozmárral milyen fajösszetételű társas-bemutatók kerültek kipróbálásra az adott intézmények megnevezésével. Számos felsorolt társítás jelenleg is működik, míg számos együttélés már nem aktuális. A továbbiakban főként általános megfigyelések összefoglalása következik konkrét intézményi tapasztalatok tömör kiegészítésével, így részletesebb információkért az adott állatkertekkel történő kapcsolatfelvétel javasolt.

 

A különböző fókafajokat a legtöbb esetben más fókafajokkal társítják az állatkertek. Ennek a természetes élettérben is megfigyelhető fajtársulások szolgálhatnak szakmai alapot, melyet az alábbiakban röviden áttekintünk.

A természetben számos fülesfóka-faj osztozik szárazföldi „pihenőhelyén” egyéb „úszólábúakkal”, köztük valódi fókafajokkal egyaránt. Az angol szakirodalomban „haul-out area” megnevezésen azokat a szárazföldi pihenőhelyeket értjük, melyeket termoreguláció, pihenés, párzás, szülés végett keresnek fel a különböző fókafajok. A Déli-óceánon számos medvefóka-faj osztozik közös pihenőhelyen, csak úgy, mint oroszlánfókák és medvefókák közösen, valamint a déli elefántfókák néhány antarktikus fókafajjal. A Csendes-óceán északi részén északi oroszlánfókák és északi medvefókák használnak közös pihenőhelyeket, valamint északi- és kaliforniai orsozlánfókák egyaránt. Hat faj – két oroszlánfóka-, két medvefóka- és két valódi fókafaj – szintén együtt fordul elő gyakran egymás szoros testközelségében számos közép- és dél-kaliforniai szigeten (WEBBER 2014).

További példa a kaliforniai oroszlánfókák, borjúfókák és tengeri vidrák közös élőhely-használata a természetben. A fókafélékkel leggyakrabban látható társas-bemutató – a kaliforniai oroszlánfókák és borjúfókák együttélése – éppen ezt követi, mely kombináció kifejezetten Észak-Amerika állatkertjeiben elterjedt. A borjúfókák tengeri vidrákkal történő közös bemutatására szintén sor került már legalább egy zoológiai intézményben.

Nürnbergben kaliforniai oroszlánfókák szaporodó csapata látható együtt két nőstény borjúfókával, mely problémamentesen működik. A bemutatóban nem szándékolt társítás eredményeképpen időnként több madárfaj – szürke gém, kanadai lúd és tőkés réce – egyaránt megfigyelhető. A récék már szaporodtak és neveltek fel fiókákat. A fiatal oroszlánfókák lenyomták a réce fiókákat a víz alá, majd hagyták őket ismét a felszínre jönni. E rendszeres és durva játékos magatartást azonban sikeresen túlélték a fiókák (MÄGDEFRAU 2018, sz. k.).

A spanyol Cabarceno-ban kaliforniai oroszlánfókák (2.2) és sörényes oroszlánfókák (0.2) közös bemutatója működik, ám megjegyzendő, hogy a hím egyedek ivartalanítottak (GALLEGO ALDAMA 2018, sz. k.).

Dortmundban kaliforniai oroszlánfókák (3.5) csapata osztozott medencéjén dél-afrikai medvefókák (4.7) népes csapatával. Interspecifikus szociális viselkedésként elsősorban a fiatal egyedek közötti játékos magatartás volt megfigyelhető, melyet általános tapasztalatként egyaránt említhetünk a különböző fókafajok közös tartása kapcsán (HAMMER 2002).

A Madridban található Faunia három fókafajt – kaliforniai oroszlánfókát, dél-afrikai medvefókát és borjúfókát – mutatott be közös medencében három évvel ezelőtt. Az összes bemutatót és tréninget egy közös medencében végezték a különböző fajok egyedeivel teljesen problémamentesen. Ezen túlmenően ugyanezen bemutatóban sikeresen szaporították a medvefókákat és borjúfókákat egyaránt (BARRIO 2018, sz. k.).

A Los Angeles Zoo vízidisznókkal társította kisebb kaliforniai oroszlánfóka (1.2) csapatát néhány évtizede, ahol megfigyelhető volt a fajok közös merülése és úszása. Egy kifejlett nőstény kapibara aggresszív magatartást tanusított egy a csapatba frissen beszoktatott fiatal hím fókával szemben melyet ki kellett venni ezért a csapatból (CROTTY 1981, HAMMER 2002).

Egy ismeretlen intézményben egy igen komplex fajközösség kialakítására került sor kaliforniai oroszlánfókákkal, északi elefántfókával, üstökös makákókkal, hegyi páviánokkal és vízidisznókkal. Mindegyik faj esetében tenyészcsapatot tartott a park az elefántfóka kivételével, mely esetben egy nőstény egyed képviselte faját. A nagyméretű medencében két sziget került kialakításra, egyik a makákók, másik a dzseládák férőhelyeként szolgált (THOMAS & MARUSKA 1996).

A Nürnbergi Állatkert hosszú évekkel ezelőtt társasmedencében tartotta kaliforniai oroszlánfókáit (1.4) palackorrú delfinjeivel (1.4) (HAMMER 2002). A társítás 1991-ben vette kezdetét, amikor egy fiatal hím oroszlánfóka került beszoktatásra egy fiatal hím és két felnőtt nőstény delfin mellé, majd a későbbiekben változott a fentebb említett csapatösszetételre. Az 1500 m³-es közös medence egy 100 m² nagyságú száraz és fedett résszel is rendelkezett a fókák számára. A bemutató számos játékkal volt felszerelve, s az állatokat naponta többször tréningezték. Gyakori interspecifikus interakció volt a fizikai kontaktus és kommunikáció megléte a fajok között. Szoros szociopozitív interakció volt megfigyelhető a kifejlett hím oroszlánfóka és bizonyos nőstény delfinek között (részben párzási viselkedésre emlékeztetve), valamint egy nőstény oroszlánfóka és egy másik nőstény delfin között (játékos viselkedés). A többi egyed ritkán ugyan csatlakozott ezekhez a „párokhoz”, de jellemzően inkább saját fajtársaikkal történő interakciókban vettek részt. Az újszülött oroszlánfókák a delfinektől szeparáltan nevelkedtek, kivédve azok játékos magatartásából adódó „bántalmazását”. Mindkét fajt külön-külön tréningezték és etették (ZIEGLER 2002). A fókák számára lehetőség volt „visszavonulni”. A fajokat elkülönítették az etetés alatt, valamint az oroszlánfókák utódnevelési időszakára egyaránt. A dél-afrikai medvefókák szintén közös bemutatóba kerültek egy ideig az intézmény delfinjeivel, ám számottevő interspecifikus viselkedés nem volt megfigyelhető (HAMMER 2002).

Habár az oroszlánfókák és delfinek közös tartása a legtöbbször préblémamentes és egy igen attraktív bemutatót eredményez, a vezető delfintrénerek hangsúlyozzák, hogy a fókáknak elegendő számú helyen el kell tudniuk hagyni a vizet szükség esetén. E menekülési pontok igen fontosak, mivel a delfinek néha igen durván játszanak. Továbbá ajánlott a borját nevelő nőstény oroszlánfóka elkülönítése mindaddig, amíg a fiatal fóka elég gyors a delfinek elől történő meneküléshez (HAMMER 2002).

A szaúd-arábiai Riyadh Zoo két fülesfókafaj és két valódi fókafaj – sörényes oroszlánfókák (1.1), ausztrál oroszlánfóka (0.1), kúpos fókák (1.2) és borjúfókák (1.1) – egyedeit tartotta közösen. A hím sörényes oroszlánfóka volt a domináns egyed, de nem mutatott aggressziót az etetés során (HAMMER 2002).

 

Habár a rozmár is együtt tartható kisebb fókafajokkal, ám ismert tény, hogy a természetben a rozmárok idönként üldözőbe veszik a fókákat (HAMMER 2002). A rozmárok fő táplálékát az északi tengerek kontinentális talapzatán nagy mennyiségben előforduló bentikus gerinctelen szervezetek, elsősorban kagylók képezik, melyeket kiegészítenek csigákkal, felemáslábú- és puha páncélú rákokkal és különféle férgekkel. Érdemes továbbá megemlíteni, hogy alkalmanként a rozmárok vadásszák, elejtik és megeszik az északi medvefóka, szakállas fóka, pettyes fóka és gyűrűs fóka egyedeit (STEWART 2014).

A Hannoveri Állatkert együtt tartotta egy rozmárját egy déli elefántfókával az 1960-as években, ám mindkét faj egyede fiatal, nem ivarérett példány volt (MÜLLER-SCHILLING 2018, sz. k.).

PUSCHMANN (1983) beszámol egy hat éves rozmár és oroszlánfókák, valamint kúpos fóka együtt tartásáról.

 

Az EAZA Fülesfóka-félék és valódi fókafélék tartástechnológiája (EAZA and EAAM Best Practice Guidelines for Otariidae and Phocidae) szerint a valódi fókafélék családjába tartozó fajok alkalmasabbak egy társas-bemutatóba történő szocializációra mint a fülesfókák (GILI & MEIJER & LACAVE 2018).

A Los Angeles-i Állatkert együtt tartotta kúpos fókáit (0.3) kanadai vidrákkal (2.2) néhány évtizede. Eleinte a vidrák nem mentek a vízbe, ám később már együtt úsztak a fókákkal (CROTTY 1981, HAMMER 2002).

A borjúfókák néhány esetben csak nőstény vagy fiatal kúpos fókákkal kerültek bemutatásra, mivel a hímek aggresszívek lehetnek a kisebb faj egyedeivel. Az etetés során jelentkező dominanciára mindig kellő figyelmet szükséges fordítani. Ezek alapján megfelelőbbnek tűnik egy agresszívebb faj kevésbé aggresszív viselkedésű fajjal történő társítása (GILI & MEIJER & LACAVE 2018).

Koppenhágában borjúfókák nőstény csapatát mutatták be közösen egy rénszarvas csapattal. A fajokat időszakosan sem kellett elkülöníteni. A szarvasok át tudtak menni a kövekből épült barrieren és inni a fókák medencéjéből. Néhány alkalommal megfigyelhető volt, hogy a szarvasok úsznak a fókamedencében (HAMMER 2002).

A holland Dierenrijk egy átsétálós (walk-through) röpdében rétisasokat és borjúfókákat tartott együtt sikerrel, több mint hat éven keresztül. A fókák etetése idején a sasok az ülőfáikon maradtak. Mivel a madarak elkezdtek szaporodni, az intézmény túl veszélyesnek ítélte a helyzetet a látogatók számára, így más állatkertbe küldték a fajt, véget vetve ezzel a társas-bemutatónak (RIJNEN 2018, sz. k.).

 

Mivel a különböző fókafajokat a legtöbb esetben más fókafajjal társítják állatkerti környezetben, kellő körültekintéssel szükséges gondolni a hibridizálódás veszélyére. Szórványos kereszteződés az alábbi fajoknál került eddig lejegyzésre: Arctocephalus pusillus x Zalophus californianus, Halichoerus grypus x Pusa hispida (HAMMER 2002), Zalophus californianus x Otaria byronia (BRUNNER 2002), Callorhinus ursinus x Zalophus californianus (DUFFIELD 1999, MILLER et al. 1996), Eumetopias jubatus x Zalophus californianus (GORODEZKY 1995, MILLER et al. 1996), Arctocephalus australis x Otaria byronia (MILLER et al. 1996), Arctocephalus forsteri x Arctocephalus gazella (GOLDSWORTHY 1999, GOLDSWORTHY et al. 1998, 1999, SHAUGHNESSY et al. 1998.), Arctocephalus forsteri x Arctocephalus tropicalis (GALES et al. 1992, SHAUGHNESSY 1992), Arctocephalus gazella x Arctocephalus tropicalis (GALES et al. 1992, GOLDSWORTHY et al. 1998, 1999, GUINET et al. 1994, St. CLAIR HILL et al. 2001, WYNEN et al. 2001), Arctocephalus townsendi x Callorhinus ursinus (JAMEYSON et al. 1981), Pagophilus groenlandicus x Cystophora cristata (KOVACS et al. 1997), Halichoerus grypus x Pusa hispida (LÖNNBERG 1929, MOHR 1940), Phoca largha x Phoca vitulina (KATSUMATA et al. 2003).

 


 

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

 


 

A hasznos információkért és a gazdag fotóanyag közreadásáért köszönettel tartozom mindazon intézmények munkatársainak, akik aktív részvételükkel segítették a dokumentum megszületését, különösképpen:

 

Brian AUCONE tudományos munkatársnak (Denver Zoo, Colorado, Amerikai Egyesült Államok), Ignacio BARRIO tengeri emlős főápolónak (Faunia, Madrid, Spanyolország), Isabelle BRASSEUR munkatársnak (Marineland, Antibes, Franciaország), Beatriz GALLEGO ALDAMA kurátornak (Parque de la Naturaleza de Cabárceno, Obregón, Cantabria, Spanyolország), Brent HUFFMAN főápoló & zoológusnak, AZA Ungulates Team (Toronto Zoo, Kanada), Alex KANTOROVICH Species 360 Eurázsiai Regionális Koordinátornak & kurátornak (Hai Park, Kiryat Motzkin, Izrael), Stephen LAI tengeri emlős kurátornak (Ocean Park Hong Kong, Aberdeen, Hongkong), Agustin LOPEZ GOYA kurátornak (Faunia, Madrid, Spanyolország), Dr. Helmut MÄGDEFRAU igazgatónak (Tiergarten Nürnberg, Németország), Klaus MÜLLER-SCHILLING kurátornak (Erlebnis – Zoo Hannover, Németország), Stephan RIJNEN kurátornak (Dierenrijk, Mierlo, Hollandia), Brian SHEEHAN tengeri emlős kurátornak (Vancouver Aquarium, Brit Columbia, Kanada)

 

Valamint szintén köszönettel tartozom további fotóanyag közreadásáért az alábbi hölgyeknek és uraknak:

 

Mike BAIRD, Dr. Katrin BAUMGARTNER, Arthur CHAPMAN, Cláudio DIAS TIMM, Nathan EDWARDS, Imogen FARRIS, David FUDAN, Sergey GABDURAKHMAN, Ben GILBERT, Michael HAFERKAMP, Simon HAMPEL, Alan HILL, Steve HOFHINE, Cristopher HOLLAND, Jouni KOSKELA, Alexander MEYER, Brian M. HUNT, Scott RICHARDSON, Nicolas SERVERA, Glen TEPKE, Rob VUIJSTERS, Phyllis WHEELER

 

 


 

Felhasznált irodalom:

 


 

BRUNNER, S. 1998. Skull development and growth in the southern fur seals Arctocephalus forsteri and A. pusillus doriferus (Carnivora: Otariidae). Australian Journal of Zoology, 46: 43-66.

 

BRUNNER, S. 2002. A Probable Hybrid Sea Lion – Zalophus Californianus × Otaria Byronia. Journal of Mammalogy, Volume 83, Issue 1, Pp. 135-144.

 

CROTTY, M. 1981. Mixed species exhibits at the Los Angeles Zoo. International Zoo Yearbook 21: Pp. 203-206.

 

DUFFIELD, D. A. 1999. Examples of captive hybridisation and a genetic point of view. European Research on Cetaceans, 12: 421-422.

 

GALES, N. J., COUGHRAN, D. K., QUEALE, L. F. 1992. Records of subantarctic fur seals Arctocephalus tropicalis in Australia. Australian mammalogy, 15: 135-138.

 

GILI, C., MEIJER, G. & LACAVE, G. 2018. EAZA and EAAM Best Practice Guidelines for Otariidae and Phocidae (Pinnipeds). Acquario di Genova, Genova, Italy

 

GOLDSWORTHY, S. D. 1999. Maternal attendance behaviour of sympatrically breeding Antarctic and subantarctic fur seals, Arctocephalus spp., at Macquarie Island. Polar Biology, 21: 316-325.

 

GOLDSWORTHY, S. D., BONESS, D. J., FLEISCHER, R. C. 1999. Mate choice among sympatric fur seals: Female preference for conphenotypic males. Behavioral Ecology and Sociobiology, 45: 253-267.

 

GOLDSWORTHY, S. D., WYNEN, L., ROBINSON, S., SHAUGHNESSY, P. D. 1998. The population status and hybridization of three sympatric fur seals (Arctocephalus spp.) at Macquarie Island. VII SCAR international Biology Symposium. Abstracts Handbook, New Zealand Natural Sciences, 23: 68.

 

GORODEZKY, L. 1995. Hybrid sea lion is suspected in Castle Rock killings. Alokoy (Channel Islnds National Marine Sanctuary, Santa Barbara, California), 8: 10-11.

 

GUINET, C., JOUVENTIN, P., GEORGES, J.-Y. 1994. Long term population changes of fur seals Arctocephalus gazella and Arctocephalus tropicalis on subantarctic (Crozet) and subtropical (St. Paul and Amsterdam) islands and their possible relationship to El Nino Southern Oscillation. Antarctic Science, 6(4): 473-478.

 

HAMMER, G. 2002. Mixed species exhibits involved mammals: stock report and problems. Dissertation. Naturwissenschaftliche Fakultät Universität Salzburg.

 

JAMEYSON, E. D., DUFFIELD, D. A., CORNELL, L. H., ANTONELLIS, G., DELONG, R. L. 1981. Discovery of a Callorhinus ursinus × ? hybrid within the San Miguel Island population. Fourth Biennial Conference on the Biology of Marine Mammals. San Francisco, CA.

 

KATSUMATA, E., HORI, T., TSUTSUI, T. 2003. Contraceptive effect of proligestone on Spotted Seals and crossbreeds of Spotted Seals and Harbor Seals. Journal of Veterinary Medical Science, 65: 619-623.

 

KOVACS, K. M., LYDERSEN, C., HAMMILL, M. O, WHITE, B. N., WILSON, P. J., MALIK, S. 1997. A harp seal × hooded seal hybrid. Marine Mammal Science, 13: 460-468.

 

LÖNNBERG, E. 1929. A hybrid between Grey Seal, Halichoerus grypus Nils. and Baltic Ringed Seal, Phoca hispida annellata Nils. Arkiv för Zoologi, 21 A, no. 5.

 

MCCARTHY, E. M. 2013. Mammalian Hybrids. www.macroevolution.net/mammalian-hybrids.html

 

MILLER, E. H., PONCE DE LEÓN, A. & DELONG, R. L. 1996. Violent interspecific sexual behaviour by male sea lions (Otariidae): Evolutionary and phylogenetic implications. Marine Mammal Science, 12: 468-476.

 

MOHR, E. 1940. Bemerkungen über Seehund, Ringel- und Kegelrobbe. Der Zoologische Garten (Leipzig), 12: 173-182.

 

PUSCHMANN, W. 1983. Wildtiere in Menschenhand; Band Säugetiere. VEB- Dt. Landwirtschaftsverlag Berlin.

 

SHAUGHNESSY, P. D. 1992. New mammals recognized for Australia — Antarctic and Subantarctic fur seals Arctocephalus species. Australian Mammalogy, 15: 77-80.

 

SHAUGHNESSY, P. D., ADAMS, M, GOLDSWORTHY, S. D. 1998. Hybridization of southern fur seals, Arctocephalus spp., at Macquarie Island based on allozyme analysis. VII SCAR International Biology symposium. Abstracts Handbook, New Zealand Natural Sciences, 23: 182.

 

St. CLAIR HILL, M., FERGUSON, J. W. H., BESTER, M. N., KERLEY, G. I. H. 2001. Preliminary comparison of calls of the hybridizing fur seals Arctocephalus tropicalis and A. gazella. African Zoology. 36: 45-53.

 

STEWART, B. S. 2014. Family Odobenidae (Walrus). Pp. 102-119. In: Wilson, D.E. & Mittermeier, R.A. (eds) 2014. Handbook of the Mammals of the World. Vol. 4. Sea Mammals, Lynx Edicions, Barcelona.

 

THOMAS, W. D. & MARUSKA, E. J. 1996. Mixed-species Exhibits with Mammals. In: Kleiman, D. G., Allen, M. E., Thompson, K. V. & Lumpkin, S. (eds) 1996.  Wild Mammals in Captivity: Principles and Techniques. Chicago and London: The University of Chicago Press. Pp. 204-211.

 

WEBBER, M. A. 2014. Family Otariidae (Eared Seals). Pp. 34-101. In. Wilson, D.E. & Mittermeier, R.A. (eds) 2014. Handbook of the Mammals of the World. Vol. 4. Sea Mammals, Lynx Edicions, Barcelona.

 

WYNEN, L. P., GOLDSWORTHY, S. D., INSLEY, S. J., ADAMS, M., BICKHAM, J. W., FRANCIS, J., GALLO, J. P., HOELZEL, A. R., MAJLUF, P., WHITE, R. W. G., SLADE, R. 2001. Phylogenetic relationships within the eared seals (Otariidae: Carnivora): Implications for the historical biogeography of the family. Molecular Phylogenetics and Evolution, 21: 270-284.

 

ZIEGLER, T. 2002. Selected Mixed Species Exhibits in Zoological Gardens. Primate Report 64.

 

www.zoochat.com

 

 

 

 

Vendégkönyv

  • Svábik Krisztián
    2018-11-14 07:44:56
    Kedves György, köszönöm, örömmel hallom, hogy tetszik az írás, ajánlom figyelmébe a sorozat előző részeit is.
  • Sárközy György (gyorgy.sarkozy57@gmail.com)
    2018-11-13 18:42:35
    Gratulálok, ez egészen fantasztikus kutatás és közreadás.
    104 európai állatkert látogatója, Sárközy György elnök Zoobarátok köre.