RAGADOZÓK TÁRSBÉRLETBEN - ÖSSZEGZÉS

 

Társaskifutók kialakítása a ragadozók (Carnivora) esetében

 

 

Írta: SVÁBIK KRISZTIÁN

2021. március

 

Feltöltve: 2021. november 07.

 

 

Bevezetés

 

 

Az észak-amerikai intézményeket tömörítő Állatkertek és Akváriumok Szövetségének – Association of Zoos & Aquariums, AZA – havonta megjelenő, Connect elnevezésű szakfolyóiratának 2021. júliusi lapszámában megjelent egy összegzésem a ’Társaskifutók ragadozókkal’ (Mixed-species Exhibits with Carnivores) témakörben. Az alábbiakban ennek némiképp kibővített magyar nyelvű változata olvasható.

A különböző emlősfajokat közösen bemutató állatkerti társaskifutók kialakítása mondhatni fő „trenddé” vált az elmúlt évtizedekben. Régebben elsősorban patásokat társítottak, napjainkra azonban egyre több más rendszertani csoport képviselőit egyaránt, pl. különböző ragadozó fajokat szocializálnak egymással vagy más taxonokkal. E progresszív tartástechnológiai irányvonal alapján döntöttem úgy, hogy gyűjtőmunkát végzek és cikksorozatot írok a ragadozók (Carnivora) rendjébe tartozó fajokkal történő társaskifutókról. E dokumentumok fő célja, hogy összefoglalják az adatokat és tapasztalatokat erről a viszonylag új típusú állatkerti bemutatóról, abban a reményben, hogy ezen összegzések hasznos kiegészítői lesznek a különböző fajok tartástechnológiai szakirodalmának.

 

 

Anyag és módszer

 

 

Az adatgyűjtés első fázisa a rendelkezésre álló szakirodalom részletes felkutatása és áttanulmányozása volt, míg a második és fontosabb lépést a vizsgálat szempontjából meghatározó állatkertekkel történő kapcsolatfelvétel jelentette a tanulmányban történő részvételre való felkérés céljából. Emellett személyesen is meglátogattam mintegy 100 állatkertet Európában, mialatt értékes beszélgetéseket folytattam az intézmények munkatársaival a témával . A projekt 2012-ben vette kezdetét, majd ezt követően 2018-2019-ben folytatódott, s ekkor készült el a nyolcrészes cikksorozat, amely taxonómia szerint mutatja be a ragadozókkal kialakított társas-bemutatókat. Minden dokumentum három fő részből áll: 1. Korábbi és jelenlegi fajkombinációk listaszerű felsorolása 2. Korábbi és jelenlegi társaskifutók listaszerű felsorolása az adott intézmény(ek) megjelölésével lehetőség szerint fotóanyaggal illusztrálva 3. Tapasztalatok összegzése. A teljes tanulmány magyar és angol nyelvű honlap cikként érhető el, mely formátum lehetővé teszi az adatok rendszeres frissítését. Mindezt kiegészítve – a nemzetközi hozzáférés jobb biztosítása érdekében – a dokumentumsorozat angol nyelvű PDF formátumban egyaránt elérhető, melynek a Zoorope mellett a ZooLex egyaránt felületet biztosít.

 

 

Eredmények

 

 

A tanulmány jelenleg 14 ragadozó család (Felidae, Viverridae, Hyaenidae, Herpestidae, Eupleridae, Canidae, Ursidae, Otariidae, Odobenidae, Phocidae, Ailuridae, Procyonidae, Mephitidae, Mustelidae) 104 ragadozófajával listáz fajkombinációkat és vegyesfajú bemutatókat. 2020 júniusáig globális szinten 392 zoológiai intézményből összesen 823 olyan társaskifutó került lejegyzésre, melynek legalább egy résztvevője a ragadozók rendjébe tartozó faj. A világ mintegy 100 különböző állatkertjéből összesen 117 állatkerti szakember – állatgondozó, főápoló, regisztrátor, kurátor, biológus, állatorvos és állatkert-igazgató pozícióból egyaránt – vett részt az adatszolgáltatásban, akik hasznos információk, értékes tapasztalatok és látványos fényképek közreadásával járultak hozzá a minél teljesebb adatbázis kiépítéséhez.

Az eredmények azt mutatják, hogy leggyakrabban különböző kisragadozókat társítottak. A tíz „legnépszerűbb” ragadozófaj a következő: a szurikáta (Suricata suricatta) 115, az ázsiai kiskarmú vidra (Aonyx cinereus) 98, a borjúfóka (Phoca vitulina) 62, a vörösorrú ormányosmedve (Nasua nasua) 52, az észak-amerikai mosómedve (Procyon lotor) 50, a kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) szintén 50, a vörös macskamedve v. kis panda (Ailurus fulgens) 48, a barnamedve (Ursus arctos) 45, a binturong (Arctictis binturong) 42, a szürke farkas (Canis lupus) pedig 38 társaskifutóban került lejegyzésre.

 

1. Szurikáta

A szurikáta a ragadozófajokkal kialakított társítások "legnépszerűbb" résztvevője

Szurikáta (Suricata suricatta) és sarkantyús teknős (Centrochelys sulcata)

Bioparc Valéncia, Valéncia, Spanyolország

Fotó © Xavier Bayod Farré

A ragadozó családok tekintetében a mongúzfélék (Herpestidae) esetében került rögzítésre a legtöbb társaskifutó, szám szerint 194. Ezt követik a kutyafélék (Canidae) 174, a menyétfélék (Mustelidae) 145, a mosómedve-félék (Procyonidae) 131, a medvefélék (Ursidae) 108, a valódi fókafélék (Phocidae) 99, a fülesfóka-félék (Otariidae) 98, a cibetmacska-félék (Viverridae) 63, a macskamedve-félék (Ailuridae) 48, valamint a bűzösborz-félék (Mephitidae) 37 társas-bemutatóval.

A fajkombinációk vonatkozásában az ázsiai kiskarmú vidrát (Aonyx cinereus) szocializálták a legtöbb, 74 különböző fajjal, ezt követi a szurikáta (Suricata suricatta) 46, a feketemedve v. baribál (Ursus americanus) 40, a binturong (Arctictis binturong) 33, a csíkos bűzösborz (Mephitis mephitis) 28, az észak-amerikai mosómedve (Procyon lotor) 27, a vörösorrú ormányosmedve (Nasua nasua) 25, a kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) szintén 25, a törpemongúz (Helogale parvula) 24 és a vörös macskamedve v. kis panda (Ailurus fulgens) 23 taxonnal.

Számos esetben különböző ragadozófajokat társítottak sikeresen egymással. A legelterjedtebb ilyen típusú fajkombinációk – gyakorisági sorrendben, zárójelben a lejegyzett társaskifutók számát feltüntetve – a barnamedve (Ursus arctos) & szürke farkas (Canis lupus) (25), kaliforniai oroszlánfóka (Zalophus californianus) & borjúfóka (Phoca vitulina) (24), binturong (Arctictis binturong) & ázsiai kiskarmú vidra (Aonyx cinereus) (18), szurikáta (Suricata suricatta) & sárga mongúz (Cynictis penicillata) (17), észak-amerikai mosómedve (Procyon lotor) & csíkos bűzösborz (Mephitis mephitis) (14), barnamedve (Ursus arctos) & vörös-, pusztai- és sarki róka (Vulpes sp.) (szintén 14), borjúfóka (Phoca vitulina) & kúpos fóka (Halichoerus gryphus) (11), valamint a pápaszemes medve (Tremarctos ornatus) & vörösorrú ormányosmedve (Nasua nasua) (szintén 11) együttélések. A leggyakoribb olyan társítások – szintén „népszerűség” szerint felsorolva – ahol a ragadozókat egyéb, tehát nem a ragadozók rendjébe tartozó fajjal szocializálták, a következőek: szurikáta (Suricata suricatta) & tarajossül (Hystrix sp.) (32), vörös macskamedve v. kis panda (Ailurus fulgens) & muntyákszarvas (Muntiacus sp.) (23), ázsiai kiskarmú vidra (Aonyx cinereus) & gibbon (Hylobates sp., Nomascus sp., Symphalangus sp.) (19) társaskifutók. Meglepő módon egyre gyakoribb a gepárdok (Acinonyx jubatus) nagy növényevőkkel (13) – ebből elsősorban szélesszájú orrszavúakkal (Ceratotherium simum) (7) – történő közös tartása. Végül érdemes megemlítenünk a szintén egyre elterjedtebb a sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus) & sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla) (12) fajkombinációt.

Érdekességként mindenképpen megjegyzendő, hogy a mutualizmus, mint az „új generációs” állatkerti társaskifutók egy alapköveként értelmezhető koncepció éppen bizonyos mongúzfajok – mint a szurikáta (Suricata suricatta) és sárga mongúz (Cynictis penicillata), de kiváltképp a törpemongúz (Helogale parvula) és zebramongúz (Mungos mungo) – vegyesfajú kifutón történő elhelyezése esetén játszhat fontos szerepet.

Régiónként eltérések tapasztalhatók, pl. az AZA intézményeknek és az EAZA állatkerteknek is egyaránt megvannak a saját preferált fajkombinációi. 

Fontos továbbá megjegyezni, hogy a tanulmány a negatív tapasztalatok ismertetésére egyaránt összpontosít a tartástechnológia kritériumain történő javíthatóság érdekében, illetve, hogy adott esetben elkerülhetőek legyenek a kevéssé vagy egyáltalán nem sikeresnek bizonyult fajkombinációk.

 

A ragadozó & ragadozó társítás egyik leggyakoribb és egyben "klasszikus" példája a barnamedve & szürke farkas fajkombináció

Barnamedve (Ursus arctos) és szürke farkas (Canis lupus)

Juraparc, Vallorbe, Svájc

Fotó © Juraparc

 

Diszkusszió

 

 

Egy társas-bemutató sikerességét alapvetően befolyásoló tényező a kifutó mérete és annak berendezése, az alkalmazott takarmányozási technikák, a fajok és azok egyedeinek megfelelő kiválasztása, valamint a döntés arról, hogy mely fajokat szeretnénk szaporítani – különös tekintettel az olyan tenyészprogramokra, mint az SSP és az EEP.

Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a kifutó, annál kevesebb a probléma. E mennyiségi tényezőn túlmenően jóval kritikusabb faktor az állattartótér minőségi kialakítása, hiszen nem elég pusztán a nagy terület biztosítása, ha az hiányában van azoknak a feltételeknek, melyek biztosítani képesek a társított fajok minél stresszmentesebb szocializációját. A dominanciában lentebb álló egyedek számára – legyen szó egyazon vagy külön fajhoz tartózó állatokról – nagyon fontos biztosítani azok zavartalanságát mind a külső, mind a belső férőhelyek vonatkozásában. A külső kifutónak megfelelően tagoltnak kell lennie, mely a területi elrendezéssel, valamint a tereptárgyak megfelelő alkalmazásával lehetővé teszi a vizuális elszeparálódást, és minél több menekülési útvonalat biztosít egy esetleges agresszív kontaktus kialakulása esetén.

A mindennapi rutinfeladatok vonatkozásában a takarmány megfelelő felkínálása a siker egyik kulcsfaktora. Mint említettük, számos esetben két – vagy akár több – ragadozó taxon, tehát táplálékkonkurens faj kerül összeszoktatásra. Ennek folyományaként rendkívül fontos a szeparált etetési módszerek alkalmazásának lehetősége, mivel a tapasztalatok alapján a legtöbb sérülés vagy akár halálos kimenetelű baleset a táplálkozással kapcsolatos agresszió eredménye. Az ugyanolyan vagy hasonló takarmányt igénylő fajok egyazon kifutón történő elhelyezése megnehezíti az egyedek normál táplálékfelvételét mind a mennyiség, mind a minőség tekintetében, így állategészségügyi vonatkozásból is rendkívül fontos a szükségtelenül magas kompetíció alacsony szinten tartása. Az elkülönített etetési technikák alkalmazása – történjen az a külső vagy belső férőhelyen – nagyban elősegíti a társaskifutó sikeres működtetését, azonban bizonyos társítások esetében egyéb környezetgazdagítási módszerekről történő lemondásnak az áldozatát követeli. Míg egy egyfajos kifutón rendkívül hathatós módszer a takarmány szétszórása és elrejtése, az egymás számára táplálékkonkurenciát jelentő fajok számára ez csak megfelelően nagy terület biztosítása esetén oldható meg kellő mértékben biztonságosan.

A fajválasztás kritériuma szerint elmondható, hogy a bemutatott társaskifutók – néhány kivételtől eltekintve – állatföldrajzi, és számos esetben ezen belül is azonos élőhely szerint társítva mutatják be az adott fajokat, ami didaktikai szempontból egy lényeges eleme a társas-bemutatók létrehozásának. A természetben egymáshoz közeli ökológiai fülkében élő vagy hasonló életmódú fajok társítása esetén magas lehet a versengés kockázata, ennek elkerülésére egy hatékony módszer az olyan fajszelektálás, mely a nagy testméretbeli különbségek meglétén alapul. Ez utóbbi kritériumot egymástól eltérő életmódú fajok – például nappali vagy éjszakai aktivitásra kell gondolnunk – összeszoktatása során is eredményesen alkalmazhatjuk. Bár ezen elméleti megközelítések nagyon fontosnak tekintendők, mégis az individuális szint figyelembevétele fogja megszabni a társaskifutó sikerét. Ezen belül nagyon érzékeny pont a különböző fajok egyedeinek megfelelő összeszoktatása, mely a szocializáció metódusán, illetve az állatok életkorán alapszik elsősorban. Célszerű a hierarchiában alacsonyabban álló faj korábbi beszoktatása a területre, amennyiben ez nem kivitelezhető, eredményes lehet a domináns faj időszakos elzárása, míg a kisebb méretű faj(ok) egyedei sikeresen felderítik  környezetüket. A fajok közötti direkt, fizikai kontaktust is lehetővé tevő összeszokatás előtt, megtervezett módon szükséges bizonyos ingerek megismertetése és fokozatos bevezetése, mind vizuális, mind olfaktórikus értelemben. Általános szabályként elmondható, hogy nagyobb eséllyel összeszoktathatóak fiatal állatok, azonban a tapasztalatok tükrében kiviláglik, hogy több esetben bizonyos ragadozófajok fiatal egyedeire jellemző kíváncsiság az a faktor, mely magasabb fokú zaklatást és stresszeltséget jelent a velük közös területet használó fajok számára. Ezen túlmenően az egyes egyedek természete, viselkedése is igen tág határok között ingadozhat, így amennyiben egy társítás hosszú időn keresztül problémamenetesen működik egy adott állatkertben, nem feltétlenül alkalmazható sikeresen ugyanazon faj más egyedeivel egy másik bemutatóban.

Meghatározó kérdés annak eldöntése, hogy szeretnénk-e szaporítani a vegyesfajú kifutóban bemutatott fajokat, illetve, hogy mely fajokat szeretnénk szaporítani. A tapasztalatok egyértelműen példázzák, hogy a különböző ragadozófajok jelenléte – legyenek domináns vagy alárendelt szerepben – számos esetben igen magas kockázati tényezőt jelent más fajok fiatal egyedeire nézve. Amennyiben a tenyésztési munkát csupán ez a veszélyforrás fenyegeti, az könnyen kiküszöbölhető a tartóhely több részből álló kialakításával, ahol az egyes fajok különzárhatóak az utódnevelési periódus idejére. Ezen túlmenően azonban szükséges figyelembe venni, hogy egy társas-bemutató esetén nem pusztán a fiatal és tapasztalatlan állatok fizikai sérülésének és megölésének áll fenn a veszélye, hanem a kifejlett, szaporodóképes egyedek viselkedése is rendkívül agresszívvé válhat a szaporodási ciklus idején. A sikeres szaporítás egyik kulcseleme tehát a megfelelő szeparáció megléte. Összességében elmondható, hogy a többfajos bemutatók megnehezítik a sikeres tenyésztői munka kibontakoztatását. Sok esetben éppen ezért nem cél a közösen bemutatott fajok szaporítása, vonatkozzon az egy, néhány, vagy akár az összes bemutatott fajra. Számos példát láthatunk, ahol ivartalanított egyedek bemutatása, vagy egynemű csoportok kialakítása mellett döntenek a szakemberek. Amennyiben egy ex situ tenyészprogramban résztvevő fajról beszélünk, és a sikeres szaporodás és zavartalan utódnevelés biztosítása hatványozottan fontos szempont, érdemes minden kockázati tényezőt többszörösen felülvizsgálni, mielőtt egy vegyesfajú bemutató egyik szereplőjévé tennénk az adott fajt.

A megfelelő zoológiai menedzsment eredményeképpen a tanulmányban ismertetett társas-bemutatók jelentős része sikeresnek tekinthető, melyet egyúttal az ilyen típusú bemutatók növekvő száma egyaránt alátámaszt. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy a különféle ragadozófajok társaskifutón történő elhelyezése korántsem nevezhető problémamentesnek, melyet a társított fajok vonatkozásában előforduló viszonylag nagyszámú halálos kimenetelű baleset is alátámaszt. Mindezek nagyfokú óvatosságra kell, hogy intsenek bennünket, mely tovább növeli az előzetes tanulmányok, vizsgálatok és kockázatelemzési módszerek alkalmazásának igényét. A lehetséges rizikófaktorok minél teljesebb lehántolásával és a pusztán extremitásokra törekvés kényszerének tudatos elkerülésével szükséges kiválasztanunk a szocializálásra megfelelő fajok megfelelő egyedeit, s azokat a gondos menedzsment részét képező rendszeres állategészségügyi kontroll alatt tartva sikeresen realizálhatunk egy szakmailag nem kifogásolható életközösséget, melynek résztvevői között megfigyelhető pozitív interakciók a kifutó dinamikájának növelésén keresztül képes elmélyíteni az átadásra szánt üzenetet az állatkertet látogató publikum számára.

A különböző ragadozófajok vegyesfajú kifutón történő elhelyezését végigelemezve – elsősorban a szakma pozitív visszajelzésének hatására – úgy találtam, hogy érdemes egyéb emlőscsoportokat is górcső alá venni a társas-bemutatók tárgyalása kapcsán. A közelmúltban ekképpen elkészült a disznóféléket (Suidae) és pekariféléket (Tayassuidae) dokumentáló összegzés, míg a közeljövőben a vízilófélék (Hippopotamidae) és elefántfélék (Elephantidae) tanulmánysorozatba illesztése várható.

 

 

Köszönetnyilvánítás

 

 

A hasznos információkért és a gazdag fotóanyag közreadásáért köszönettel tartozom mindazon intézmények munkatársainak, akik aktív részvételükkel segítették a dokumentumsorozat megszületését, neveik az adott fajcsoporto(ka)t tárgyaló részben kerültek felsorolásra.

A fenti összegzésben látható fotóanyag közreadásáért köszönettel tartozom a következő intézményeknek, valamint az alábbi hölgyeknek és uraknak: Attica Zoological Park (Athén, Görögország), Espace Zoologique de Saint-Martin la Plaine (Saint-Martin-la-Plaine, Franciaország), GaiaZOO (Kerkrade, Hollandia), Georgia Aquarium (Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok), Juraparc (Vallorbe, Svájc), Zoo Basel (Bázel, Svájc), Zoo Braunschweig ’Arche Noah’ (Braunschweig, Németország), valamint Dr. Katrin BAUMGARTNER, BOROS Tamás, Jörg EVERDING, Xavier Bayod FARRÉ, Allan GALWAY, Christopher HOLLAND, Dr. Helmut MÄGDEFRAU, NAGY Antal, Dr. Marc ROSSET, Monty SLOAN, Petra URBANEK, Jim WILSON