ÁLLATKERT A MAGYAR HATÁR KÖZELÉBEN

 

Tierwelt Herberstein

 

 

 

 

Írta és fényképezte: BOROS TAMÁS

2014

 

 

 

A magyar-osztrák határtól nem messze, Rábafüzestől 50 km-re találjuk Ausztria egyik legfigyelemreméltóbb állatkertjét. A határátkelőtől kisebb-nagyobb falvakon át jutunk a hegyek között megbúvó St. Johann nevű településhez, melynek közelében fekszik a nem túl nagy fajszámmal csábító, mégis rendkívül érdekes állatpark, mely természetszerű, nagy méretű kifutóiról vált ismertté.

 

 

 

 

Az állatkert története a XVII. századig nyúlik vissza, amikor Johann Maximilian, Herberstein bárója vadászati célból – Ausztriában elsőként – dámszarvasokat (Dama dama) telepített a kert jelenlegi területére. A vadaskert egykori határait jelző fal maradványai ma is láthatóak. A nagyközönség előtt azonban csak az 1960-as években nyitotta meg kapuit, elsősorban európai állatfajokat bemutatva. Az első egzotikus állatok az 1970-es években érkeztek, majd a bemutatott fajok száma folyamatosan nőtt, 1994-ben pedig megkezdték az állatkert teljes rekonstrukcióját, mely a ma is látható, földrajzi alapú koncepció kialakítását is jelentette.  Ma már a Tierwelt Herberstein Ausztria legjelentősebb állatkertjei közé tartozik, 1997 óta az EAZA tagja.  A látogatószám folyamatosan nő, 2012-ben 250 ezren váltottak jegyet. 2006-ig az állatkert igazgatása családi kézben maradt, az Andrea Herberstein elleni, az állami támogatásokkal kapcsolatos kereskedelmi visszaélések miatt felhozott vádak következtében azonban az állatkert igazgatási feladatai a Steirischen Landestiergarten GmbH vette át.

A park jelenlegi területe 40 hektár, melyen 2013-as adatok szerint 79 fajt tartanak. Az állatok bemutatása alapvetően földrajzi szempontú elrendezésben történik, négy egységre bontva (Afrika, Amerika, Eurázsia, Ausztrália). Az egyes területek elkülönülése nem minden esetben tökéletes, de a koncepció világosan érzékelhető. A kifutók többségénél törekedtek a természetszerű megjelenésre, ahol csak lehet, mellőzik a zavaró rácsok használatát, de a ragadozók esetében is csak drótháló választ el bennünket az állatoktól . A külső kifutók területe a legtöbb fajnál különösen nagy kiterjedésű, növényekben gazdag. Aki hivalkodó, nagyméretű és látványos állatházakat keres, csalódni fog: a belső férőhelyeknek otthont adó épületek egyszerűek, de funkciójuknak tökéletesen megfelelnek, a tájba remekül illeszkedő külsejűek, többnyire fából készültek. A legtöbb épületbe a látogatók nem mehetnek be, de üvegablakon keresztül az állatok a belső férőhelyükön is megtekinthetők. A fajlistán hiába keressük a nagy testű, „közönségkedvenc” fajokat: Herberseinben nincs elefánt, orrszarvú vagy zsiráf, de még tigris sem, ennek ellenére számtalan rendkívül érdekes fajjal találkozhatunk. Az állatkert természeti környezete, tájképi elemei lenyűgözőek: a kifutók tervezésénél remek érzékkel vették figyelembe a hegyek-völgyek alkotta domborzatot, és illesztették őket a tájba. Ennek eredményeként több helyen alig lehet észrevenni, hol végződik a kifutó és hol kezdődik a táj, így a szemlélőnek olyan érzete támad, mintha az állatok szinte szabadon élnének. A legszebb tájképi elemekre a kert több pontján elhelyezett kilátópontok is felhívják a figyelmet.

 

Az állatkert bejárata

 

A zsúfolt parkolóból kisebb sétával közelíthetjük meg a kert bejáratát. A belépő ára hazai viszonylatban aránylag drága: nyáron 14 euró (télen az összeg 8 euróra mérséklődik), és az állatkert mellett a kastély és a Gironcoli Museum megtekintésére is feljogosít. A pénztárnál a jegyhez térkép is jár, illetve egy, a látványetetések időpontjáról tájékoztató információs lapocska. Itt lehet megvásárolni az állatkertben tartott valamennyi fajt bemutató füzetet is, amely sajnos az általános információkon kívül alig tartalmaz mást. Az állatkertbe kutyákat is beengednek, természetesen csak pórázon;  számukra a kert több pontján itatóedényeket helyeztek el.

A bejárattól balra indulva Afrika élővilága tárul a szemünk elé. Ennek első állomása az afrikai madarakat bemutató madárház. Itt két belső és két külső röpdében csodálhatjuk meg a madarakat. A legnagyobb, gazdagon növényesített, kis csobogóval és vízeséssel ellátott röpdébe a látogatók is bemehetnek. Az itt tartott fajok a következők: pirosfülű pillangópinty (Uraeginthus bengalus), kétszínű szarkapinty (Lonchura bicolor), aranymellű asztrild (Amandava subflava), vörös amarant (Lagonosticta senegala), ezüstcsőrű pinty (Euodice cantans), Helena-pinty (Estrilda astrild),  orix-szövőmadár (Euplectes orix), álarcos gerle (Oena capensis), illetve az Ausztiában csak itt bemutatott sárganyakú frankolin (Francolinus leucoscepus). A kisebb, kívülről üvegablakon át megtekinthető röpdében papagájokat mutatnak be: földieperfejű törpepapagájok (Agapornis lilianae), jákópapagájok (Psittacus erithacus) és örvös vagy kis sándorpapagájok (Psittacula krameri) élnek itt társbérletben.

A kijelölt úton továbbhaladva az oroszlánok (Panthera leo) belső férőhelyéhez érünk. A belső egy részét nagy üvegablakon keresztül tekinthetjük meg. A külső kifutó fákkal, bokrokkal berendezett, változatos terepet biztosító, fűvel borított terület, melyet a közönségtől villanypásztorral kiegészített drótháló választ el. Két kisebb üvegablakon keresztül a drótháló zavarása nélkül is megtekintetjük és fotózhatjuk az állatokat, bár ezért jó eséllyel sorba kell állnunk. Herbersteinben két hím oroszlánt tartanak: Brutus 2000-ben született Bécsben. Fiatal korában egészségi okokból kasztrálni kellett, ennek következtében elvesztette sörényét, hím voltára így csak a mérete enged következtetni. Társa, a 2001-ben született Simba fiatalabb kora ellenére a domináns. Korábban a berber alfaj képviselőjének vélték, ezt azonban azóta elvetették. A két állat láthatóan jól megfér egymással.

 

  

Oroszlánkifutó (balra), oroszlánház (jobbra)

 

  

Hím oroszlánok

 

Az oroszlánkifutónál induló hídon a következő állomás a dzseládák vagy barna páviánok (Theropithecus gelada) óriási kiterjedésű kifutójára látunk rá. Korábban sörényes juhokkal osztoztak a területen, ma már maguk birtokolják a változatos berendezésű terepet. A kifutó egy részén kialakított sziklarendszer látványos hátteret és remek kilátóhelyet biztosít az állatoknak, a szikla lábánál pedig kiterjedt füves területek fekszenek, ahol a főemlősök egész napjukat természetes viselkedésükhöz hasonló tevékenységgel: fűevéssel tölthetnek.  Herbersteinben viszonylag nagy csapatukat láthatjuk, több kifejlett hímmel, nőstényeikkel és kölykeikkel.

 

  

A dzseládák kifutójához a környező hegyek biztosítják a hátteret.

 

A híd az állatkert egyik nevezetessége, a hatalmas kiterjedésű gepárdkifutó felé vezet minket. A kifutó érdekessége, hogy 1978 óta a gepárdok etetését egy zsákmányszimulátor teszi látványosabbá. Ez volt Európa első ilyen jellegű létesítménye, melyet aztán számos állatkert átvett. Jelenleg az új gepárdkifutóban Európa leghosszabb drótkötélpályája tartja megfelelő formában az állatokat. A három gepárd (Acinonyx jubatus) kifutóját az oroszlánokéhoz hasonlóan drótháló határolja, ez azonban a megemelt látogatói út miatt egyáltalán nem befolyásolja az állatok láthatóságát.

 

  

Európa legnagyobb gepárdkifutójának részlete (balra), és egyik lakója (jobbra)

 

A gepárdokkal szemben találjuk a mandrillok (Mandrillus sphinx) és a szavannacerkófok (Chlorocebus aethiops) közös kifutóját. Mindkét faj képviselői a bécsi Schönbrunn Zooból származnak. Ez a kifutó az állatkert azon kevés állatférőhelyéhez tartozik, ahol zavarónak éreztem a drótháló alkalmazását. Bár a megemelt látogatói út jó rálátást biztosít a kifutó hátsó részére, a kerítéshez közeli területeket csak a dróthálón keresztül lehet megszemlélni, így éppen azok az állatok láthatóak rosszul, akik a látogatók közelében tartózkodnak. Maga a kifutó ebben az esetben is hatalmas kiterjedésű, 6000 m² alapterületű, kialakítása folytán változatos környezetet biztosít az itt élő főemlősöknek: a hátsó terület fenyőerdővel borított, a látogatók felől pedig füves, cserjés növényzetet találunk. A hozzá tartozó belső férőhely egyszerű kivitelű, a tájba illeszkedő, de méretében megfelelőnek tűnt. A külső és belső férőhelyeket elválasztó ajtó egész nap nyitva volt, így az állatok választhattak, hol szeretnék tölteni az idejüket.

Az ösvény ezután visszavezet bennünket a dzseládakifutóhoz. Az állatokat több irányból, akár üvegablakokon át is megtekinthetjük, egy megemelt kilátóról pedig az állatok teljes területe belátható. A dzseládákat elhagyva visszajutunk a bejárat közelébe, ahol a sarkantyús teknősök (Geochelone sulcata) és a leopárdteknősök (Geochelone pardalis) közös kifutóját, illetve a háziállatok simogatóval kombinált bemutatóit helyezték el, melyben kecskéket, juhokat, nyulakat, mangalica disznókat és törpemalacokat tekinthetünk meg. Különlegességnek számítanak a fehér szamarak (Equus asinus f. asinus). Itt alakítottak ki egy afrikai falut mintázó pihenőhelyet is.

Kisebb séta után következő állomásunk a sziamangok (Symphalangus syndactylus) és a borzas gödények (Pelecanus crispus) kifutórendszere. A látogatók felé tavacskával határolt, nagy alapterületű kifutót jelenleg három sziamang lakja: egy kifejlett pár a kölykükkel. Az állatok számára a fák és a köztük kifeszített kötélrendszer biztosít gazdag mászófelületet. A gibbonok belső férőhelye az állatkertben már megszokott rendszerhez igazodik. Az állatokat kívülről üvegablakon keresztül tekinthetjük meg. Bár számomra az épület belső tere kissé alacsonynak tűnt a sokat és jól mászó, nagy testű sziamangoknak, a három állat látogatásom teljes idejét a belsőben töltötte, annak ellenére, hogy a sokkal változatosabb külső kifutóba vezető ajtó folyamatosan nyitva áll. A kifutó egy részét a gibbonok számára villanypásztor alkalmazásával tették elérhetetlenné: ez a terület csak a víz felől közelíthető meg, ami biztosítja a gödények számára a nyugodt elhúzódás lehetőségét.

A következő, a látogatók felé üvegfallal határolt, fűvel borított kifutóban élnek a kínai vagy Reeves-muntyákszarvasok (Muntiacus reevesi) és a vörös macskamedvék vagy kis pandák (Ailurus fulgens). Utóbbiak viszonylag új lakók az állatkertben: 2013-ban érkezett egy fiatal, egy éves pár ezekből az állatokból, a Kaldon nevű hím Franciaországból, míg Tumka, a nőstény Lengyelországból. Frissen kialakított kifutójukat mászófák rendszere teszi változatosabbá.

 

  

Kis pandák és Reeves-muntyákszarvasok közös férőhelye (balra), kis panda (jobbra)

 

A rövid ázsiai kitérő után újra Afrika felé visz az utunk: tágas, füves, villanypásztorral határolt kifutókban afrikai patások kaptak elhelyezést. Az első karám lakói a közönséges jávorantilopok (Taurotragus oryx), szomszédjukban pedig csíkos gnúk (Connochaetes taurinus) és Hartmann-hegyizebrák (Equus hartmannae) közös kifutóját találjuk. Utóbbiakat már 1983 óta sikeresen tartják és szaporítják.  A sort a magyar szürke szarvasmarhák (Bos primigenius taurus) kisebb csoportja zárja. Mindhárom kifutóban felfedezhetjük a társas prérikutyák (Cynomys ludovicianus) földkupacait. Ez az Amerikából származó kis rágcsáló az állatkert számos kifutóját birtokba vette.

 

A csíkos gnúk és Hartmann-hegyizebrák társaskifutója

 

Utunk ezt követően Amerika tájaira vezet bennünket. Ennek első állomása a Tippihofnak elkeresztelt játszótér, melynek berendezése az indiánregények világát idézi, ekhós szekérrel, fából épült erőddel és indiánsátorral. A képet hatásosan egészíti ki az amerikai bölények (Bison bison) a közelben legelésző csordája.  Ők birtokolják az állatkert egyik legnagyobb területű kifutóját. Az állatokat látogatóktól fából készült karám, drótháló és alacsony falszakaszok kombinációja választja el. Egy kisebb kifutóban az Ausztriában csak itt látható vadpulyka (Meleagris gallopavo) pár éli mindennapjait.

Az úton továbbhaladva két irányba indulhatunk: balra Ázsia élővilágába tehetünk betekintést, jobbra haladva pedig Amerika tájain barangolhatunk. A bölények szomszédságában a Przsevalszkij-lovak (Equus ferus przewalski) karámját, illetve tőlük jelenleg elválasztva a kétpúpú tevék (Camelus bactrianus) kis csapatát tekinthetjük meg. Korábban a két faj közös területet birtokolt, jelenleg mindketten saját kifutóban élnek. Az ösvény jobb oldalán találjuk a gyapjasfejű tamarinok (Saguinus oedipus) szigetét a hozzá csatlakozó, kívülről üvegablakon át megtekinthető házzal. A kis karmosmajmok kedvük szerint elhagyhatják a szigetet, amire tábla is felhívja a figyelmet. Látogatásomkor több példány is sétált a látogatók között, sokak csodálkozását kiváltva, messzire viszont láthatóan nem távolodnak el. Az állatkert történetében először 2013-ban születtek ikrek a Liszt Ferenc-frizurás főemlősöknél.

 

A gyapjasfejű tamarinok szigete

 

Kicsit távolabb a farkasok terjedelmes kifutóját találjuk. Az állatkert fajlistája szerint sarki farkasokat (Canis lupus arctos) tartanak. A dús növényzetű terület számos lehetőséget ad az állatoknak a rejtőzködésre, ott jártamkor egyetlen példányt se sikerült felfedeznem. A kifutó a látogatói úthoz képest mélyebben fekszik, így a látogatók szemlélődését csak egy derékig érő korlát akadályozza. Egy farkasüreget utánzó alagútból az állatok a talaj szintjéről, üvegablakon át is megtekinthetők. A képet információs táblák és egy itt elhelyezett farkascsontváz teszi teljessé. A farkaskifutó szomszédságában fekszik a pápaszemes medvék (Tremarctos ornatus) domboldalba épült füves kifutója, melyet egy tavacskában végződő kis patak tesz változatosabbá. A látogatók a domb alacsonyabban fekvő oldalán épült megemelt látogatói útról tekinthetik meg a dél-amerikai medvéket. Az állatkertben 2008 óta tartják a fajt, korábban maláj medvéket (Helarctos malayanus) láthatott a közönség.

 

  

Pápaszemes medve és kifutója

 

A Herbersteinben megszokott, egyszerű külsejű Dél-Amerika ház azon kevés épület közé tartozik, melybe a látogatók is bemehetnek. A házban és a hozzá tartozó kifutórendszerben közönséges vagy dél-amerikai tapírok (Tapirus terrestris), nagy marák (Dolichotis patagonum), vízidisznók (Hydrochoerus hydrochaeris), nagy katonaarák (Ara ambigua), alföldi tengerimalacok (Cavia aperea) és vörösorrú ormányos medvék (Nasua nasua) élnek. A következő kifutó lakója a sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus) pár. Az állatkert 2013-ban cserélte ki hímjét a jobb szaporodási eredmények reményében. Kifutójuk egy dombocskára épült, melynek a Dél-Amerika-ház felé eső, alacsonyabban fekvő oldaláról a látogatók üvegablakon át tekinthetik meg a hórihorgas ragadozókat, egy hídról pedig a dombtető magasságából tekinthetünk a kifutóra, így a rálátást nem korlátozza rács vagy üvegfal. A fákkal és cserjékkel borított, füves kifutó változatos rejtőzködési lehetőségeket biztosít lakói számára, így némi türelemre is szükség lehet, hogy az állatokat megpillanthassuk.

 

A sörényes farkasok dombtetőre épült kifutóját egy hídról is megtekinthetjük.

 

Alföldi tengerimalac

 

A fő látogatói útvonalra visszatérve az állatkert legnagyobb alapterületű, nagyjából 5 hektáros kifutójánál találjuk magunkat, melyen Dávid-szarvasok (Elaphurus davidianus), indiai antilopok (Antilope cervicapra) és nilgau antilopok (Boselaphus tragocamelus) osztoznak háziludakkal (Anser anser f. domestica). A kifutó hatalmas mérete mellett változatos terepet biztosít az itt élő állatok nagy csapatainak: a füves területek mellett találunk itt magas dombokat és egy nagyobbacska tavat is. A patások között itt is megtaláljuk az egész állatkertben jellemző prérikutyákat. Korábban amuri darvak  (Grus vipio) is sétáltak a patások között, ma már ezt a fajt nem találjuk meg Herbersteinben. Egy kisebb kifutóban indiai sülök (Hystrix indica) élnek.

 

Az Ázsia társaskifutó egy részlete

 

A fő látogatói úttól jobbra egy hegyoldalra felkapaszkodó, viszonylag meredek, kissé nehezebben járható ösvény vezet vissza minket Amerika világába. Egy kis házba üvegablakon át betekintve zöld leguánokat (Iguana iguana) láthatunk. A nanduk (Rhea americana) vikunyákkal (Vicugna vicugna) egy hegyoldalba épült társaskifutóban élnek. Különlegesség a fehér nandu. Velük szemben a lámák (Lama glama) csapatát találjuk. A puma (Puma concolor) kifutója egy teljes, erdővel borított hegyoldalt foglal magába. A sűrű növényzet miatt a rejtőzködő nagymacska igen ritkán látható, ha biztosra akarunk menni, érdemes figyelni a látványetetés időpontjára. A pumakifutó felől remek kilátás nyílik az alant elterülő völgyre és a szemben található hegyekre. A sort az állatkert második farkaskifutója zárja, melyet timberfarkasok (Canis lupus occidentalis) birtokolnak.

 

Pumakifutó

 

Visszatérve a fő útvonalhoz viszonylag hosszú sétával érjük el a következő kifutót. Egy jobbra található leágazásban találjuk az eurázsiai hiúzok (Lynx lynx) a többi kifutóhoz viszonyítva kis területű, de gazdagon növényesített és változatosan berendezett férőhelyét. A kastély felé haladva két szigetkifutót találunk, az elsőn bolíviai mókusmajmok (Saimiri boliviensis) csapata éli mindennapjait, míg a másikon a Madagaszkárt reprezentáló fekete-fehér varikat (Varecia variegata variegata) láthatjuk. Ez utóbbi egyben az állatkert egyik „címerállata” is. Mindkét faj csupa üveg belső férőhellyel rendelkezik, a szigetre egy keskeny hídon át juthatnak ki.

A szigeteket elhagyva utunk visszakanyarodik, és eljutunk az állatkert utolsó, legkisebb egységéhez, mely Ausztrália élővilágába ad betekintést. Itt Bennett-kengurukkal (Macropus rufogriseus), emukkal (Dromaius novaehollandiae) és fekete hattyúkkal (Cygnus atratus) találkozhatunk. A negyedik Ausztráliából származó faj, a kacagójancsi vagy kokabura (Dacelo novaeguineae) a park egy másik pontján, az afrikai állatok területének közelében kapott egy kisebb röpdét.

Az állatok mellett érdemes egy kis időt szánni a kastély és a körülötte kialakított történelmi park megtekintésére is. Utóbbi a XVII. század kerttervezési elveinek remek példája, 3000 m² alapterületen. A kastély legrégebbi épületrészei a XII. században épültek, majd folyamatos bővítések folytán mai állapotát a XVII. században érte el, így stílusjegyeiben gótikus, reneszánsz és barokk elemek is felfedezhetők. A herbersteini kastély Ausztria egyetlen olyan kastélya, amely kezdettől egyetlen család birtokában van.  A termek egy része a látogatók számára is megtekinthető.