ZOOROPE
Európa  állatkertjei

ZOOlogical  Gardens  of  EuROPE

 

 

 

VILÁGELSŐ OKAPITENYÉSZET BELGIUMBAN

 

Az Antwerpeni Állatkert bemutatása I.

 

 

Írta: SVÁBIK KRISZTIÁN

2015

 

Fényképezte: SVÁBIK KRISZTIÁN és KÅRE JENSEN

2014 és 2011

 

 

 

Az Antwerpeni Királyi Zoológiai Társaság (KMDA) előző írásban megismert tudományos munkájának áttekintése után tegyünk egy rövid sétát az Antwerpeni Állatkertben (ZOO Antwerpen), kisebb történeti kitekintéssel fűszerezve.

Az intézmény alapítás korabeli (1843) területe csupán egy hektár volt, s a kezdeti aprócska területen mindössze néhány ketrecben mutattak be élő állatokat. Az állatkert első igazgatója, Jacques Kets (1785-1865) jelentős saját természettudományi és etnográfiai gyűjteménnyel rendelkezett, melyet a területen felépített múzeumban tekinthettek meg a Zoológiai Társaság tagjai. 1897-ben a kiállítási anyag az épület emeletére került egy nagyméretű koncertteremnek helyet szolgáltatva az alsó szinten. Az intézmény a következő időszakban erős szálakkal kötődött az akkori kulturális élethez: könyvtárat hoztak létre, koncerteket, színházi előadásokat és különféle kiállításokat, de még sporteseményeket is rendeztek az állatpark területén.

Az állatkert jelenlegi területe egy 2008-as, kisebb mértékű bővítésnek köszönhetően tizenegy hektárt tesz ki. A park hangulatában ötvözi a belvárosi, hosszú történeti múlttal rendelkező európai állatkertek megannyi jellegzetességét, ezek közül is kiemelve a viszonylag kis területen összezsúfolt, számos kuriózumfajjal bíró jelentős állatállományt, melyet a műemlék-épületek gazdag sora tarkít sétánk alatt. A félmilliós lakosságú városban mintegy 900 ezer látogató kereste fel az intézményt 2014-ben.

 

 

Műemlékek kavalkádja

 

 

A grandiózus Antwerpeni Központi Pályaudvar közvetlen szomszédságában található állatkerti terület egésze 1983-tól műemlékvédelmi oltalom alatt áll. A park bejárása különleges élményt nyújt azon vendégek számára, akik érdeklődéssel viseltetnek az állatkerti építészet historikus vonatkozásait illetően. A műemlék épületegyüttes egy része még a 19. századból származik, majd a századforduló első évtizedében és a 20. század közepén emelt épületek egészítik ki a „műemléki kavalkádot”.

 

 

Az Antwerpeni Állatkert főbejárata, mely 1843-ban készült az intézmény megnyitójára. A szomszédos épület tetején, több mint húsz méteres magasságban látható teveszobor ― mely Josue Dupon (1864-1935) belga szobrász alkotása ― valamivel később került az intézmény bejáratához.

 

Az állatkert legidősebb és egyben leghíresebb épülete az Egyiptomi Templom (Egyptian Temple). A társaság egykori építésze, Charles Servais (1828-1892) tervei alapján épült templom 1856-ban készült el és eredetileg zebrák, zsiráfok és elefántok számára biztosított elhelyezést. Ezen épületet kiemelt fontosságúnak tekinthetjük, hiszen az egyik korai és egyben legszemléletesebb példája az állatkerti építészeti irányzatok egzotikum felé orientálódásának. A korabeli „egyiptománia” tulajdonképpen két fő okkal volt magyarázható: egyrészt, az afrikai állatok zöme Egyiptomon keresztül érkezett Európába, másrészt pedig, az egyiptológiai korai hullámai ezidőtájt érték el az európai műveltebb lakosságot, és meglehetősen népszerűnek bizonyultak. Ám egyéb körökben is közkedveltté vált az akkortájt unikális épület. Az eredetileg állatvásárlási célzattal látogatást tevő, korabeli zoológiai intézmények igazgatóit szintén lenyűgözte e szokatlan szemlélet, s Európa szerte másolásra került az antwerpeni koncepció; a második európai Egyiptomi Templom például a Berlini Állatkertben készült el valamivel később.

 

Az Egyiptomi Templomot díszítő hieroglifák és festmények négy évvel később, 1860-ban kerültek fel az épület falaira a minél pontosabb replika elérése végett, melyhez az Egyiptomban található Dendera és Philae város templomegyüttesei szolgáltak mintaként. E művészeti elemek azonban nem pusztán dekorációs célt szolgálnak, hanem történeteket mesélnek el az állatokról, a templom építéséről és az állatkert történeti vonatkozásairól.

 

A park területén található számos műemlék épület napjainkban is állattartási, illetve egyéb funkciót tölt be, melyek időrendben a következők:

 

Az állatkert bejárata (Entrance of the Zoo), 1843

Egyiptomi Templom (Egyptian Temple), 1856

Mór Templom (Moor Temple), 1885

Madárház (Bird Building), 1893, 1948

Télikert (Winter Garden), 1897

Tehenészet és Flamand Kert (The Melkerij and Flemish Garden), 1898

Bivalyház (Cattle House), 1908

Hüllőház (Reptile Building), 1911

Akvárium (Aquarium), 1911

 

A korabeli ― ám jelenleg már nem álló ― épületek közül említésre méltó az eredetileg antilopok számára készült Indiai Templom (Indian Temple, 1867), valamint a ragadozók „palotája” (1870). Az 1950-es évek utáni épületekről és bemutatóikról a későbbiekben olvashatunk bővebben.

A műemlékek sorában az építészeti hagyaték mellett érdemes megemlékeznünk a szintén igen gazdag képzőművészeti alkotásokról. Az intézmény alapításától kezdődően jelentős inspirációt nyújtott a művészvilág számára. Az egyik legjelentősebb ilyetén kötődés Rembrandt Bugatti (1884-1916) olasz szobrászművész nevéhez fűződik, aki állatokat mintázó bronzszobraival tett szert világhírnévre. A neves művész az állatkertben tett látogatási során végezte megfigyelésit, elsősorban az állatok mozgását tanulmányozva, mely alapul szolgált munkásságához. Ezen túlmenően a park művészeti hagyatéka számos további alkotó nevéhez köthető, mint például Panamarenko, Jochems, Dupon, De Winter, Collin, Vaes, Opsomer, Lambeaux, Poot és Fabre.

 

 

Világelső állatkerti okapik, valamint az egykori Belga Kongó egyéb „gyűjteményi hozadékai”

 

 

Az Antwerpeni Állatkert múltja és jelene szoros szálakkal kötődik Afrikához. Az egykori Kongói Szabadállam ugyanis Belgium közép-afrikai gyarmata volt 1908-1960 között, és Belga Kongó néven vált ismertté. A napjainkban Kongói Demokratikus Köztársaság (korábban Zaire) nevet viselő állam számos olyan afrikai állatfaj élőhelye, melyek jelenleg is az Antwerpeni Királyi Zoológiai Társaság (KMDA) mind ex situ, mind in situ természetmegőrzéssel kapcsolatos tevékenységének meghatározó alanyai, mint például a kongó páva (Afropavo congensis), a törpecsimpánz v. bonobó (Pan paniscus) és az okapi (Okapia johnstoni). Mindhárom faj esetében a KMDA vezeti az Európai Fajfenntartó Tenyészprogramot (EEP) és a Nemzetközi Törzskönyvet (ISB) egyaránt, valamint hosszú ideje tartja gyűjteményében e ritka fajokat. Ezek közül is kiemelt szereppel bír az okapi, mely az állatkert ikonfajának tekinthető. A tudomány által nem sokkal korábban leírt faj első fogsági egyedének érkezése igazi világszenzációnak számított. Az 1919. augusztus 9-én Antwerpenbe érkezett első állatkerti okapi bemutatását azonban korántsem nevezhetjük sikertörténetnek, ugyanis a ’Buta’ névre keresztelt nőstény egyed érkezése után ötven nappal elpusztult. A faj második importjára közel egy évtizedet kellett várni, és az 1928. május 15-én érkezett, ’Congo I’ nevű fiatal hímet szintén nem sikerült hosszabb ideig életben tartani, mindössze tizennégy napig élt fogságban. A harmadik beszerzés már jóval eredményesebbnek volt tekinthető, hiszen ugyanezen év szeptember 15-én érkezett, ’Tele’ néven bejegyzett nőstény egészen 1943. október 25.-éig volt az állatkert lakója. A párszerzés azonban sorra sikertelennek bizonyult, az érkező hímek szintén igen rövid ideig maradtak életben. Az első tulajdonképpeni siker a ’Roubi’ nevű egyedhez köthető, amely 1937. júliusa és 1941. márciusa között élt az antwerpeni kertben.

A faj státuszszimbólummá válásával, az 1930-as évek közepétől megindult az újabb egyedek importja, melynek során a legjelentősebb gyűjteményekbe érkezhettek okapik: a Londoni Állatkert 1935-ben, a New York-i Bronx Zoo 1937-ben, a Párizsi Állatkert (Vincennes) pedig 1939-ben kapta meg első példányait.

A faj első fogságban született egyede az egykori Belga Kongóban, a Stanleyville-i (mai Kisangani) Állatkertben látta meg a napvilágot 1941. áprilisában. A második lejegyzett, Európában pedig az első fogsági ellésre Antwerpenben került sor 1953. januárjában, s innentől kezdve ― a ’60-as évek második és a ’70-es évek első felét leszámítva ― egészen napjainkig folyamatosnak tekinthető az „erdei zsiráfok” belgiumi tenyészete.

A faj tartástechnológiájában bekövetkezett változások és annak egyre pontosabb kidolgozásának köszönhetően ma világelső szaporítási eredményekkel büszkélkedhet az intézmény: 2013. decemberében megszületett az ötvenedik antwerpeni okapiborjú.

 

 

Egy korabeli állatkerti poszter, mely az okapi kuriózum voltát érzékelteti

Az antwerpeni okapitartás a fentebb említett nőstény halálával, 1943-tól rövid időre megszakadt, majd 1948-tól napjainkig folyamatosnak tekinthető. A 2008-as intézményi területbővítésnek köszönhetően újabb férőhelyek is kialakításra kerültek e különleges faj számára. Jelenleg négy külső kifutórész áll az állatok rendelkezésére, melyek egyikére Kirk-dikdikek (Madoqua kirkii) is beszoktatásra kerültek.

 

 

Antwerpen kiemelt ritkaságai, a keleti gorillák

 

 

A biológiai tudományok közül a rendszertan egyre gyorsabb és nagyobb mértékű „átírása” jellemzi napjainkat, s ezzel karöltve a taxonómia is jelentős változások és kevésbé egységes elképzelések területe. A gorillák esetében korábban egyetlen faj három alfaját különböztették meg a szakemberek: a nyugat-afrikai populációk egyedei a Gorilla gorilla gorilla, míg a kelet-afrikai területen élők a Gorilla g. beringei és a Gorilla g. graueri taxonba soroltattak. 2000-ben azonban a morfológiai bélyegek és DNS-szekvenciák nagyarányú eltérése miatt két önálló fajra, nyugati gorillára (Gorilla gorilla) és keleti gorillára (Gorilla beringei) bontották, melyek genetikailag legalább annyira különböznek egymástól, mint a csimpánz (Pan troglodytes) és a bonobó. Mindkét gorillafajt két-két alfajra osztják jelenleg, azonban további, vélhetően szintén különálló taxon(ok) elnevezésre várnak napjainkban.

A világ állatkertjeiben kizárólag a szabad természetben még legnagyobb populációkkal bíró síkvidéki nyugati gorillákkal (Gorilla g. gorilla) találkozhatunk, azonban akad egy kivétel: Antwerpen az egyetlen hely a világon, ahol a faj elterjedési területén kívül keleti gorillákat láthatunk. Az itt gondozott két nőstény egyed a keleti síkvidéki alfajhoz (Gorilla b. graueri) tartozik. A másik keleti alfaj, a hegyi gorilla (Gorilla b. beringei) ― valamint az egyedszám tekintetében leginkább veszélyeztetett Cross River  nyugati v. Diehl-gorilla (Gorilla g. diehli) ― esetében nincsenek fogsági populációk. Mivel a két keleti alfaj élőhelye a tengerszint feletti magasság tekintetében jelentős átfedést mutat, érdemes kerülni a keleti síkvidéki megnevezést, és Grauer-keletigorilla elnevezést használni ezen alfaj esetében. Az intézmény azonban mindkét gorillafajt bemutatja, hiszen a két Grauer-nőstény további kettő, nyugati síkvidéki alfajhoz tartozó nősténnyel és egy terméketlen, idősödő hímmel együtt alkot egy közös csapatot.

 

Az Antwerpeni Állatkert legnagyobb ritkaságai a keleti gorillák, melyek afrikai élőhelyükön kívül csak itt láthatóak a világon. 

 

 

Az állatkerti terület bemutatása

 

 

Az intézmény jelenlegi területrendezése nem jellemezhető különösebb koncepcióval, mint például az élővilág kontinensek vagy élőhelyek szerinti bemutatása, illetve tematikus látogatói útvonalak kiépítése. Habár nem kizárólagosan, de a műemlékvédelmi kötöttségnek köszönhetően nagymértékben megőrződött a taxonómai alapú bemutatástechnika.

 

Az állatkert térképe

 

  

A Főbejárat két oldalán látható nagyméretű mozaikképek

 

A Főbejárattól jobbra kanyarodva az állatkert közel ötven esztendeje átadott bemutatóegységeivel kezdhetjük a terület bejárását. Az intézmény 1968-ban tartott 125 éves jubileuma igen sok új bemutató kiépítését jelentette, melyek összességét ’Jubileumi Komplexum’ elnevezéssel illetik. Ekkor kerültek átadásra a medvék és nagymacskák elhelyezését szolgáló nagyragadozó-bemutatók, a ragadozó madarak röpdesora, a delfináriumként funkcionáló Aquaforum és az éjjeli aktivitású állatfajokat bemutató Nocturama. Bár ezek közül napjainkra több területrész megújult és funkciót váltott a jelenlegi elvárásoknak megfelelően, számos, a központi pályaudvar szomszédságában fekvő bemutató még rekonstrukcióra vár.

A medvék új férőhelye 2006 nyarán készült el. A ’Medvekanyon’ elnevezésű bemutató pápaszemes medvék (Tremarctos ornatus) számára nyújt lakhelyet, szeparált kifutórészt biztosítva a hím, illetve a nőstény számára. Jelenleg mindkét területrész társaskifutóként funkcionál. A vörösorrú ormányosmedvék (Nasua nasua) csapata az átépítés óta itt látható, azonban a bolíviai mókusmajmok (Saimiri boliviensis boliviensis) csak 2014 nyarán kerültek beszoktatásra.

 

Az elavult, szűkös és betonpadozatú „medvegrottókat” 2005-ig kamcsatkai barnamedvék (Ursus arctos beringianus) és jegesmedvék (Ursus maritimus) lakták. A szárazárkok feltöltésével két, egyenként kb. 600 m² nagyságú, gazdagon növényesített kifutórész lett kialakítva egy faj, a pápaszemes medvék számára.

 

A pápaszemes medvék és ormányosmedvék társítása más európai állatkertekben (Zürich, Chester és Jersey) is sikeresnek bizonyult, ám a mókusmajmok beszoktatását vélhetően az első ilyen alkalomnak tekinthetjük.

 

A nagymacskák közül eleddig csupán az oroszlánok (Panthera leo) költözhettek tágasabb kifutóba. A jaguárok (Panthera onca) és amuri leopárdok (Panthera pardus orientalis) jelenleg korszerűtlen ketreceikben élnek, míg a szibériai tigrisek (Panthera tigris altaica) vizesárokkal határolt, ám szintén apró kifutórészen élik mindennapjaikat. Az állatkert mesterterve szerint a leopárdok és tigrisek korszerű elhelyezésének a közeljövőben várható.

Az oroszlánok 2011-ben vehették birtokba a ’Kalahári’ bemutatót, mely az elmúlt évek egyik legnagyobb fejlesztésének tekinthető. A terület szomszédságában egy mongúzkifutó került kialakításra. A német Zoo Schwerin mintájára két kistestű ragadozófaj, sárga mongúzok (Cynictis penicillata) és szurikáták (Suricata suricatta) földalatti járatrendszereiken keresztül eleinte átjárhattak a nagymacskák területére, ám ― mint ahogy a legtöbb esetben ― itt sem bizonyult sikeresnek az oroszlánokkal kialakított társasbemutató. Jelenleg már csak a szurikáták lakják a kifutót, és az átjárás a nagymacskák kifutórészére már nem biztosított. A nagyragadozók megüresedett helyét a vizesárok feltöltésével szintén megnövelték, s jelenleg egy csapat mosómedve (Procyon lotor) számára nyújt ideális életteret.

 

A jaguárok tartása hosszabb távon nem szerepel az állatkert terveiben. A felvételen látható, hogy jelenleg több kisebb ketrec összenyitásával igyekeznek megfelelőbb életteret biztosítani a fajnak.

 

A tigriskifutónál alkalmazott vizesárok jócskán csökkenti a ragadozók mozgásterét, ám e nagymacska esetében a hatalmas víztömeg legalább úszási lehetőséget biztosít.

 

A sivatagi élőhelyet imitáló Kalahári talán nem a legmegfelelőbb elnevezés, hiszen még november végén is zöldell a kifutó. A látogatók teljesen körbejárhatják a kifutót, és számos leshelyről, valamint egy sziklahasadékon átívelő, fatörzsnek álcázott hídról kínál panorámát a nagymacskák lakhelyére és annak szomszédos területeire.

 

Az új oroszlánkifutó frontvonala széles vizesárokkal határolt

 

A szurikáták üveggel határolt kifutója, háttérben az oroszlánkifutóval

 

A korábbi oroszlánkifutót annak rekonstrukciója után lapátfülű kutyák (Otocyon megalotis), jelenleg pedig mosómedvék vehették birtokba.

 

A medvekifutók között húzódó lépcsősor vezet bennünket az Aquaforum épületébe. Az 1968-as év talán legnagyobb attrakciója a palackorrú delfinek (Tursiops truncatus) megérkezése volt az akkor delfináriumként üzemelő fedett épületbe. Az utolsó két delfint 1999-ben a Duisburgi Állatkertbe szállították, és 2000 óta kaliforniai oroszlánfókák (Zalophus californianus) tréninggel egybekötött showműsora szórakoztatja a publikumot. A fókák sósvizű beltéri medencéje 850.000 liter űrtartalmú, és a lelátó alatti térben az állatok víz alatti úszása folyamatosan megtekinthető.

Az épület alsó szintjén találjuk az európai állatkertek egyik leghíresebb éjszakai bemutatóját, a Nocturamat. A bemutató 2006-ban került felújításra, így jelenleg a kert egyik legszínvonalasabb kiállítása megannyi kuriózumfajjal fűszerezve. Elsőként a gambiai hörcsögpatkányok (Cricetomys gambianus) duplikált bemutatójával találkozhatunk: a kiállítás elsősorban azt hivatott bemutatni, miképpen használják e nagyméretű rágcsálókat taposóaknák felderítésében Afrikában, valamint ismerteti a KMDA részvételét e programban. A legtöbb esetben azonban nem egyfajos férőhelyek láthatóak az éjszaka világában, ugyanis a miniatűr élőhely-replikák többnyire kisebb életközösségek otthonául szolgálnak.

A Fülöp-szigeteki kancsilok (Tragulus nigricans) és karcsú lórik (Loris lydekkerianus grandis) kicsiny területű, ám gazdagon növényesített erdei biotóp-bemutatóban kaptak elhelyezést, valamint egy további bemutatóban jávai kancsilok (Tragulus javanicus) osztoznak a lórikkal közös lakhelyen.

Érdemes szót ejteni ezen apró „kezdetleges kérődzők” rendszertanáról: a kancsilokat korábban három nemzetség (Hyemoschus, Moschiola, Tragulus) négy fajába sorolták, jelenleg azonban tíz fajt különböztetnek meg a taxonómusok. A Tragulus genus korábbi két faja jelenleg hat különálló, két kivétellel monotipikus faj létezését feltételezi. A Fülöp-szigeteki kancsilt korábban a nagy kancsil (Tragulus napu) alfajaként rendszerezték, ám 2004-ben, elsősorban koponyamorfológiai bélyegek alapján önálló faji rangot kapott. Vélhetően ez a legkisebb elterjedési területtel bíró, és éppen ezért az egyetlen veszélyeztetett természetvédelmi besorolású kancsilfaj, a Fülöp-szigetek Palawan régiójának mindössze néhány kisebb szigetén (Balabac, Ramos, Bugsuk) honos. Európába elsőként 2008-ban a Wroclawi Állatkert importált egyedeket, s a jelenlegi hét tartó intézmény tervszerűen szaporítja e ritka kisméretű patásokat. A 2015-ben elindított Európai Törzskönyvet (ESB) az említett lengyel állatkertben vezetik.

Az afrikai szavannák mozgalmas éjszakai világát a földimalacok (Orycteropus afer), szenegáli törpefülesmakik (Galago senegalensis) és dél-afrikai ugrónyúlak (Pedetes capensis) társaskifutója szemlélteti. E „közkedvelt” kombináció Európa más állatkertjeiben, mint például Frankfurtban és Nyugat-Berlinben is látható.

Dél-Amerika élővilágát két szintén tágas férőhely mutatja be. Ezek egyikében dolmányos hangyászok v. tamanduák (Tamandua tetradactyla) és matakó gömbtatuk (Tolypeutes matacus) élnek, a másikban pedig Linné-kétujjúlajhárok (Choloepus didactylus) és csíkosarcú bagolymajmok (Aotus trivirgatus) kerülnek bemutatásra. Ennek közvetlen szomszédságában egy „denevérbarlang” látható, melynek lakói, a nílusi repülőkutyák (Rousettus agyptiacus) kisebb nyílásokon keresztül juthatnak át fentebb említett újvilági társbérlőik területére.

A Nocturama fogságban szintén ritkán látott vendégei az aranyhasú mocsáripatkányok (Hydromys chrysogaster), melyek egy terjedelmes medencével ellátott tágas lakrészt kaptak.

 

  

  

A felvételeken a kancsilok és karcsú lórik férőhelyei láthatóak a Nocturamaban, az alsó képen nappali megvilágításban. A Fülöp-szigeteken honos faj első példányai 2012-ben érkeztek a Wroclawi Állatkertből, és 2015-ben sikerült első ízben szaporítani őket. A karcsú lóri szintén az egyik legnagyobb állatkerti ritkaság, jelenleg csupán Frankfurtban, Londonban és itt, Antwerpenben tartanak szaporodóképes állományt. A bal alsó fotón egy földimalac koponyáját láthatjuk. 

 

  

A földimalacok tartása szintén hosszú múltra tekint vissza az intézmény történetében, az állatkert első példányai 1957-ben érkeztek az egykori Belga Kongóból. Jelenlegi férőhelyük ― mely a felvételen szintén nappali megvilágításban látható ― két belsőből áll, így könnyedén különzárhatóak az állatok szükség esetén. Az ugrónyulak helyett korábban szürke egérmakik (Microcebus murinus) éltek együtt Afrika ásóbajnokaival.

 

A lajhárok és bagolymajmok bemutatójának egy részlete

 

A medve- és nagymacska-bemutatók mögötti emelt sétány mentén húzódik a ragadozó madarak röpdesora, mely az állatkert egyik legkorszerűtlenebb területe. Itt karakarák, keselyűk és baglyok kerülnek bemutatásra viszonylag szűkös röpdékben.

 

  

A kisebb röpdéket tűzföldi karakarák (Phalcoboenus australis), bóbitás karakarák (Polyborus plancus) (balra), keák (Nestor notabilis) és különböző bagolyfajok lakják.

 

Az andesi kondorok (Vultur gryphus) valamivel tágasabb röpdéje 

 

A dromedárok szomáliai feketefejű juhokkal (Ovis aries) osztoznak a kifutón

 

Az oroszlánkifutó irányába visszakanyarodva pillanthatjuk meg az egypúpú tevék (Camelus dromedarius) férőhelyét. Ennek szomszédságában került kialakításra a ’Himalája’ elnevezésű bemutató, mely két magashegységi patásfaj közös férőhelye. A műszikla rekonstrukciójára 2006-ban került sor, és bár alapterülete nem túl nagy, tagoltságával és a különböző magasságú térszintek kiépítésével megfelelő térkihasználást nyújt az itt élő himalájai tahroknak (Hemitragus jemlahicus) és Mishmi-takinoknak (Budorcas taxicolor). 

 

 

A legújabb rendszertan szerint a takint (B. taxicolor) jelenleg négy monotipikus fajra osztották, mint Mishmi-takin (B. taxicolor), bhutáni takin (B. whitei), szecsuáni takin (B. thibetana) és arany takin (B. bedfordi), melyeket korábban alfajként különböztettek meg. Európa állatkertjeiben leggyakrabban Mishmi-takinokat mutatnak be, míg a szecsuáni- és arany takinnal viszonylag kevesebb helyen találkozhatunk, a bhutáni faj esetében pedig jelenleg nincs európai populáció.

 

   

  

A kifutót biztonsági üveg, valamint a terület frontvonalán húzódó szárazárok határolja. Az ázsiai magashegységek faunáját egy kisebb műsziklára épített információs panel szemlélteti.

 

A leírás következő részében az állatkert olyan neves bemutatói kerülnek ismertetésre, mint a Madárház, Hüllőház és Akvárium, Pingvinbemutató és Mór Templom, valamint kissé a jövőbe tekintve szó esik majd az intézmény várható fejlesztéseiről egyaránt.

 

 

Felhasznált irodalom:

 

 

GROVES, C. P. & GRUBB, P. 2011. Ungulate taxonomy. The Johns Hopkins University Press, Baltimore, Maryland.

 

MEIJAARD, E. & GROVES, C. P. 2004. A taxonomic revision of the Tragulus mouse-deer (Artiodactyla). Zool. J. Linn. Soc. 140: 63-102.

 

WILSON, D. E. & MITTERMEIER, R. A. eds. 2011. Handbook of the Mammals of the World. Vol. 2. Hoofed Mammals. Lynx Edicions, Barcelona.

 

ZOO Antwerpen, Visitor’s Guide, 2013

 

www.theokapi.org

 

www.zims.isis.org

 

www.zootierliste.de

 

www.zoochat.com

 

 

 

Vendégkönyv