ZOOROPE
Európa  állatkertjei

ZOOlogical  Gardens  of  EuROPE

 

NÉGY KONTINENS ÁLLATAI AZ ALPOK SZÍVÉBEN

 

A Salzburgi Állatkert

 

 

 

 

Írta és fényképezte: BOROS TAMÁS

2016

 

 

 

Ausztria nem bővelkedik ugyan nagy állatbemutatókban, ez azonban nem jelenti azt, hogy az állatkertek iránt érdeklődő látogatónak csalódnia kellene. A nagy, európai hírű bécsi Schönbrunn Zoo mellett néhány közepes méretű, mégis igen érdekes gyűjteményt is találunk, melyek bár viszonylag kevés fajt tartanak, ezek bemutatására az „egyszerű, de nagyszerű” kifejezés lehet a legkifejezőbb. A Salzburgban, pontosabban annak Anif nevű külvárosában, a Hellbrunni Kastély közelében található állatkert sem kivétel ez alól.

A salzburgi állattartás története régre nyúlik vissza. III. Eberhard salzburgi érsek megbízásából már 1424-ben halastavakat és madárröpdéket építettek itt. Később, 1619-ben, a kastély építésekor a parkban több kifutót is létesítettek. A 100 gímszarvas mellett kőszáli kecske, számos madár és körülbelül 1000 teknős is a gyűjtemény részét képezte. A jelenlegi állatkertet azonban csak 1960-ban alapították, melyet a látogatók előtt 1962-ben nyitottak meg, elsősorban európai patásokat bemutatva.

A bemutató jelenleg 14 hektár területen fekszik. A kert nagy része egyetlen fő útvonalat követve bejárható, egyik oldalról a hegyek képezte természetes sziklafallal, a másikról az eredetileg 16. században épült, később helyreállított Hellbrunni Fallal határolva. Ez alól az állatkerthez utólag csatolt, ma afrikai állatokat bemutat, hurokszerűen visszaforduló, viszonylag sík területe képez kivételt.

 

A Salzburgi Állatkert térképe

 

A kifutók kialakítása a legmesszebb menőkig kihasználja a kert kivételes természeti adottságait: a hatalmas területű kifutók nagy részének hátterét a természetes sziklafal adja, ahol csak lehetséges a látogatók felől száraz- vagy vizesárokkal határolva. Az állatházak egyáltalán nem hivalkodóak, a tájba nagyszerűen illeszkednek, tetejük gyakran gyeppel borított, „zöldtetős” kialakítású, esetleg a látogatók számára kilátóként szolgál, a panoráma a salzburgi hegyvidékre pedig egyedülálló hangulatot kölcsönöz a kertnek

Bár az állatkert fajszáma nem kiemelkedő európai viszonylatban, mivel Ausztriában kevés nagy állatbemutató van, a 140 fajjal az ország jelentősebb gyűjteményei közé tartozik. Igazi világritkaságokat ugyan nemigen találunk Salzburgban, és hiányoznak az olyan „kötelező” közönségkedvenc fajok is, mint az elefánt vagy a zsiráf, azonban mind hétköznapi látogatóként, mind szakmai érdeklődéssel idelátogatva számos izgalmat tartogat számunkra az állatkert.

A bemutató az 1990-es évektől a „geo zoo” koncepciót követi, így az állatok elhelyezése, csoportosítása az elterjedési területük alapján történik. Az ennek megfelelően kialakított három nagyobb egységet (Eurázsia, Dél-Amerika, Afrika) a kisebb hangsúllyal megjelenő Ausztrália zóna egészíti ki. Ezt az elvet nagyrészt sikerül is tartani, bár azért akadnak olyan fajok, melyek kifutója nem az állatra jellemző zónában fekszik. Az állatkertbe két bejáraton léphetünk be: a főbejárat az állatkert középső részén helyezkedik el, az Eurázsiát és Dél-Amerikát bemutató terület határán. Érdemes azonban a kert kastély felé eső, kisebb bejáratán belépni, így az egész állatkertet egyetlen útvonal mentén tudjuk megtekinteni, sőt, a pénztárban megvásárolható tájékoztató könyvecske is innen indulva kalauzol végig a látnivalók során. A felnőtt belépőjegy e sorok írásakor 10,50 euró, de ha valaki Salzburg más nevezetességeire is kíváncsi, érdemes megvásárolni a Salzburg Kártyát, mellyel egyebek mellett az állatkert is külön térítés nélkül látogatható, illetve a tömegközlekedést is ingyen vehetjük igénybe. Bár az alacsony fajszám alapján kisebb állatkertre számítanánk, mindenképpen érdemes hosszabb időt szánni az állatkert alapos megtekintésére.

Már a kapun kívülről is szembetűnik az állatkert mentén végighúzódó monumentális sziklafal, melynek néhány lakóját kis szerencsével a jegy megváltása nélkül, az utcáról is megszemlélhetjük. Állatkerti „világutazásunkat” az Eurázsiát reprezentáló zónában kezdjük. Először a kőszáli kecskék (Capra ibex) sziklakifutóját tekinthetjük meg. Az 1300 m2-es, alacsony korláttal és vizesárokkal határolt bemutató ideális környezetet biztosít a népes csapatnak. A kifutóval szemben nagyméretű terráriumokban kockás siklókat (Coronella austriaca), pávaszemes gyíkokat (Lacerta lepida) és foltos szalamandrákat (Salamandra salamandra) láthatunk. A terjedelmes medvekifutó építésekor komoly nemzetközi figyelmet kapott egyedülálló kialakításának köszönhetően. A hátulról látványos sziklafallal határolt, természetesnek ható növényzettel borított kifutó lakói, a barnamedvék (Ursus arctos) korábban hiúzokkal (Felis lynx) és rozsomákokkal (Gulo gulo) osztoztak a területen, azonban miután a medvék megölték az egyik hiúzt, a társbérletet megszűntették: a hiúzok tartásáról lemondtak, a rozsomákok pedig a szomszédban kaptak saját kifutót. Az így „magukra maradt” medvéket a látogatóktól alacsony üvegfal és az állatok számára medenceként is szolgáló vizesárok választja el, így semmi nem zavarja a szemlélődést, szinte úgy érezzük, mintha a természetben járnánk. Hasonló megoldással találkozunk a közeli, zergéknek (Rupicapra rupicapra) otthont nyújtó kifutó esetében, ahol a vizesárok szolgál az európai vidrák (Lutra lutra) elhelyezésére. Az így kialakított élettér bőséges úszási lehetőséget biztosít a vidráknak, bár személy szerint kicsit kevésnek találtam a szárazföldi terület méretét. A vidrapárt viszonylag ritkán lehet a szabad kifutón megpillantani, azonban lehetőség van a kifutó mellett épült házban kialakított üregekben alvó állatok megszemlélésére is. A Medveházban (Bärenhaus) házi egerek (Mus musculus) és házi patkányok (Rattus rattus) számára alakítottak ki bemutatókat. A falon elhelyezett tablókról a patkányok „történelmét” ismerhetjük meg az ókortól napjainkig. Az erdei rénszarvasok (Rangifer tarandus fennicus) kifutói, majd az állatsimogató mellett elhaladva érjük el az európai farkasok (Canis lupus lupus) dróthálóval határolt, nagy alapterületű férőhelyét, melybe a látogatók egy magaslesről, a kerítés felett áttekintve is benézhetnek. Mivel a kifutót természetszerű, fás-bokros, dús aljnövényzetű vegetáció borítja, nem könnyű az itt élő farkasfalka tagjait megpillantani. A kert fakó keselyűi (Gyps fulvus) érdekes módon 1966 óta szabadon élnek, sőt közülük egy pár a közeli Untersberg ormai között fészkel. Nyáron megpillantásukra kevés az esély, télen viszont az állatkert területén etetik is az állatokat, ilyenkor rendszeresen visszajárnak táplálék reményében, így alkalomadtán akár 8-12 állattal is találkozhatunk.

 

A medvekifutót alacsony üvegfal és medenceként is funkcionáló vizesárok határolja el a látogatóktól.

 

 

Kőszáli kecskék és kifutójuk

 

 

Zerge és az állatok sziklás kifutója

 

A farkaskifutó alatt vizesárkokkal határolt szigetrendszert találunk. Ezek a szigetek nyújtanak otthont a vörös macskamedvéknek (Ailurus fulgens), a fehérkezű gibbonpárnak (Hylobates lar) és a már Dél-Amerika zónába tartozó császárbajszú tamarinoknak (Sanguinus imperator). A Gibbonház felújítását követően 2015-ben nyerte el mai formáját. Érdekesség, hogy a tamarinok belsőjét a látogatóktól terjedelmes akvárium választja el, így üvegfal és rács nélkül szemlélhetjük az állatokat. Itt kapott elhelyezést a kert egyetlen Linné-kétujjú lajhára (Choloepus didactylus). A Gibbonházhoz csatlakozik a változatos berendezésű, vizesárokkal határolt sziget, melynek lakói vörösorrú ormányos medvék (Nasua nasua). Az épület tetején ötletes módon európai szárazföldi teknősök bemutatójává alakították. Lakói görög teknősök (Testudo hermanni), mór teknősök (Testudo graeca) és szegélyes teknősök (Testudo marginata).

 

 

A 2015-ben átadott Gibbonházban kialakított belső férőhelyről az állatok kedvük szerint kijárhatnak a ház mellett kialakított szigetre.

 

 

A császárbajszú tamarinok belső férőhelye, ahol a látogatói térben lévő kötelek és ágak a lajhár számára szolgálnak mászófelületként. Balra a császárbajszú tamarinok szigete, jobbra pedig a Gibbonház tetején európai szárazföldi teknősök számára kialakított bemutató látható.

 

Az ormányosmedvék szigete

 

Az ormányos medvékkel és a császárbajszú tamarinokkal már át is léptünk a következő földrészre, Dél-Amerikába. Utunk során ennek első elemeként a Trópusi Házat (Tropenhaus) érintjük. Az épületbe lépve kicsi, de nagyszerűen kialakított mini-esőrdőbe jutunk, ahol az ágakon gyapjasfejű tamarinok (Saguinus oedipus) és zöld leguánok (Iguana iguana) közlekednek a mesterségesen kialakított ágakon és liánokon, az épület tetejéről pedig Seba rövidfarkú denevérek (Carollia perspicillata) lógnak. Nem messze innen a chilei (Phoenicopterus chilensis) és rózsás flamingók (Phoenicopterus roseus) népes csapata szűrögeti kis tavacskájuk vizét. A kifutó korlátján elhelyezett stilizált flamingófigurák alatt számos információ rejtőzik a rózsaszín madarakról. A dél-amerikai tapírok (Tapirus terrestris) röpképtelen zöldszárnyú arákkal (Ara chloroptera) osztoznak jókora medencével és nagy szárazföldi területtel egyaránt rendelkező férőhelyükön. Salzburgra nagyon jellemző, hogy ahol csak lehet, társaskifutókban mutatják be az erre alkalmas fajokat. Újabb jó példa erre a vízidisznók (Hydrochoerus hydrochaeris) és az apella csuklyásmajmok (Cebus apella) társbérlete. Utóbbiak vizesárokkal határolt szigetüket nem hagyhatják el, ezzel szemben a jól úszó vízidisznók a kifutó teljes területét használhatják. Az apellák és a bolíviai mókusmajmok (Saimiri boliviensis) belső férőhelyeit a 2005-ben átadott, 180 m2 alapterületű Dél-Amerika Házban alakították ki, a Gibbonházban már látott megoldással: az állatokat a látogatóktól elválasztó „vizesárok” akváriumként működik, benne édesvízi halak, ráják, teknősök élnek. A nanduk (Rhea americana) nagy marákkal (Dolichotis patagonum) és alpakákkal (Lama pacos) osztoznak az állatkert talán legkevésbé attraktív, dróthálóval határolt, bár terjedelmes területükön.

Az örvös pekarik (Pecari tajacu) a sörényes farkasok (Chrysocyon brachyurus) egykori kifutóját lakják. Az egykor gazdag vegetációjú, az állatok belső lakhelyéhez vezető hídról is megtekinthető férőhely a jelenlegi lakók tevékenységének köszönhetően ma már csupasznak tűnik.

 

 

A Dél-Amerika Ház majombelsőit széles akvárium választja el a látogatóktól. Jobbra a  mókusmajmok belső férőhelye látható.

 

 

Apella csuklyásmajmok és flamingó-bemutató, melynek korlátján elhelyezett flamingófigurák információmorzsákat rejtenek.

 

 

A pekarikat a kifutó felett átvezető hídról is megtekinthetjük. Szemben az állatok belső férőhelyének üvegablaka látható.

 

A salzburgi állatkert nagymacska-kifutói az intézmény erősségei közé tartoznak. Korukat évtizedekkel megelőző kialakításuk, nagy területük és gazdag, természetesnek tűnő vegetációjuk már akkor híressé tette a kertet szakmai berkekben, mikor a legtöbb állatkert ragadozói még kicsi, betonozott aljú, rácsos kifutókban tengették napjaikat. Érdekességük, hogy a megszokottól eltérően ezek a férőhelyek felülről nyitottak még a jól mászó fajok esetében is. Hátulról a határt a medvékhez hasonlóan természetes, meredek sziklafal alkotja, mely látványos háttérként szolgál az állatoknak, míg a többi oldalról magas, villanypásztorral kombinált kerítés, a látogatók felé helyenként üvegfal határolja. A 2013-ban átadott jaguárkifutó lakói, Sir William és Bonita az építkezés idején Bécsben vendégeskedett. Új lakhelyük rendkívül impozáns, gazdagon növényesített, fákkal, cserjékkel és dús aljnövényzettel borított, ennek ellenére az állatok remekül láthatóak, többek között a több ponton elhelyezett üvegtáblás betekintőknek köszönhetően. A Jaguárház a dél-amerikai nagymacskák mellett Schneider-törpekajmánoknak (Paleosuchus trigonatus), vörösfarkú boáknak (Boa constrictor) és tűzfejű tarkasügereknek (Paraneetroplus synspilus) is otthont ad. Salzburgban egyébként is jellemző, hogy a belső férőhelyek mellett kisebb-nagyobb akváriumokat alakítanak ki, így télen-nyáron érdemes betérni ezekbe az épületekbe.

 

 

A dús vegetációjú jaguárkifutó egy egész domboldalt foglal magába.

 

A pumák (Puma concolor) kifutója méretében szerényebb, mint a jaguárok férőhelye, stílusában és kialakításában azonban hasonló. A hópárducok (Panthera uncia) két kifutót laknak: az egyikben a két nőstény kapott elhelyezést, a másik, korábban tigrisek által használt terület lakója Sayan, a 2013-ban született fiatal hím. A sort a sörényes farkasok (Chrysocyon brachyurus) zárják az egykori oroszlánkifutóban. Az állatkert jelenleg két hímet mutat be ebből a fajból.

 

 

A hópárduckifutó sziklás, növényes kialakítása remek körülményeket teremt lakói számára.

 

Mint már említettem, Ausztráliát mindössze néhány faj reprezentálja. A közelmúltban készült el a hullámos papagájok (Melopsittacus undulatus) immerziós röpdéje, mely elsősorban a gyerekek számára szolgál igazi élménnyel. A szomszédos faházban találjuk a  fehértorkú kenguruk (Macropus parma) belső kifutóját. A ház homlokzatába beépített terráriumok többek között egy méretes szakállas agámának (Pogona vitticeps) ad otthont.

A kert domborzata itt kezd síkabbá válni, a korábban az út mellett haladó sziklafal eltűnik, és átadja a helyét az Afrikát reprezentáló, kiszélesedő területnek, mely korábban európai bölények (Bison bonasus) bemutatására szolgált. Egy kis hídon áthaladva jutunk az állatkert nemzetközileg talán legismertebb létesítményéhez, a szavannakifutó-rendszerhez. Az eredetileg 1991-ben létrehozott, majd 2001-ben kibővített bemutató legnagyobb, több mint 10.000 m2 területű kifutóját jelenleg fekete lóantilopok (Hippotragus niger) és zambézi mocsáriantilopok (Kobus leche) népesítik be. Korábban dél-afrikai nyársas antilopokat (Oryx gazella) is láthattunk, de az állatkert lemondott a faj tartásáról. Az állatok szökését magas kőfal és vasrácsos kerítés kombinációja biztosítja. Érdekesség, hogy a belső férőhelyekbe nyíló ajtók éjjel-nappal nyitva vannak, így az állatok választhatnak, hol töltik az idejüket. A nagy szavannakifutót az orrszarvúk kifutói egészítik ki, melyek kialakítása lehetővé teszi, hogy alkalomadtán a vastagbőrűek is kilátogassanak az antilopok területére. A hat szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum simum) három saját kifutót birtokol, melyek közül a nagyobbak 1081 m², illetve 578 m2 területűek. Ez kiegészül egy 287 m2-es elkülönítővel. Salzburgban a tehenek és a borjak az év nagy részében a Nyíregyházáról érkezett bikától elkülönítve élnek, ezzel a természetes csoportszerkezetet modellezve. A belső kifutók is egymástól szeparáltan helyezkednek el: a három tehén a két borjúval a régi, 188 m2 alapterületű orrszarvúházban lakik, de itt találjuk a kert szabadon élő gyűrűsfarkú maki (Lemur catta) csapatának és zebramongúzok (Mungos mungo) belső férőhelyeit is. Az épület kialakítása lehetővé teszi minden felnőtt példány a többitől elszeparált etetését és elszállásolását. A bika számára a közelben épült egy 144 m2-es istálló, mely a látogatók számára csak egy ablakon keresztül tekinthető meg. Mindkét épület alig észrevehetően simul a tájba, így a természetesség illúzióját a legkisebb mértékben töri meg. A szavannához kapcsolódik a Grévy-zebrapár (Equus grevyi) kifutója, melynek lakóit a rinókhoz hasonlóan időnként a közös szavannakifutóra is kiengedik.

A 2010-ben épült új Oroszlánház a kert legnagyobb területű látogatható épülete, több mint 20 állatfajjal. Benne számos akvárium és terrárium mellet a külső kifutójukat bojtosfülű disznókkal (Potamochoerus porcus) megosztó Diana-cerkófok (Cercopithecus diana) és a fekete lóantilopok(Hippotragus niger) belső férőhelyeinek is otthont ad. A falon és a növények között szabadon mozgó madagaszkári nappali gekkókal (Phelsuma madagascariensis) találkozhatunk. Az épület sztárjainak azonban egyértelműen az oroszlánpár (Panthera leo) számít. Míg a nőstény alfaji keverék, a Bázelben született fiatal hím az állatkertben ritka kalahári oroszlánokat (Panthera leo vernayi) képviseli. Bár az állatok ismertető tábláin angolai oroszlán (Panthera leo bleyenberghi) szerepel (valószínűleg az oroszlánok máig meglehetősen kaotikus rendszertana miatt), a Namíbiából származó baseli szülőket kalahári oroszlánként tartják számon. A házhoz csatlakozó külső kifutó a kert nagymacska-férőhelyei közül a legkevésbé látványos, és méretében se hivalkodó, bár a hazai oroszlánkifutók többségénél így is jóval nagyobb. Az épület tetején kialakított teraszról remek rálátás nyílik mind a sárgásbarna macskák területére, mind a szavannakifutóra, melyre innen letekintve az Alpok nyújt felejthetetlen hátteret.

 

 

A salzburgi hím oroszlán az állatkertben ritka kalahári alfaj képviselője.

 

Az Oroszlánház az névadón kívül több mint 20 más állatfajnak is otthont ad. A bal oldali felvételen a  harlekin fürjek (Coturnix delegorguei) férőhelye látható. Jobbra az oroszlánok belső férőhelye, melynek ajtaja több más állatéhoz hasonlóan egész nap nyitva áll.

 

 

Az Oroszlánház tetején kialakított teraszról remek kilátás nyílik a környező kifutókra.

 

 

A bojtosfülű disznók Diana-cerkófokkal osztoznak kifutójukon.

 

A szavannakifutó mellett a kert nemzetközi hírnevét a gepárdkifutójának köszönheti, mely kialakításakor forradalminak számított. Az azóta felújított, nagy területű, fűvel borított, fás-bokros területet a látogatóktól széles vizesárok választja el. A kert három gepárdja (Acinonyx jubatus) - melyből egy hím és egy nőstény a dél-afrikai alfajt (A. j. jubatus) képviseli - számára zsákmányszimulátor is épült, melynek rendszertelen használatával próbálják elejét venni, hogy a pettyes macskák megunják az ilyen típusú etetéseket.

Nagyon látványos az afrikai mocsárvilágot bemutató, Madárpark (Vogelpark) néven ismert hatalmas kifutó. A füves területet kisebb-nagyobb vizesárkok és tavacskák tagolják szigetekre, melynek lakói szitatungák (Tragelaphus spekii), nílusi ludak (Alopochen aegyptiaca), rózsás gödények (Pelecanus onocrotalus), fehér gólyák (Ciconia ciconia) és mandzsu darvak (Grus japonensis). A szintén itt látható szürke gémek (Ardea cinerea) önként csatlakoztak a madársereghez.

A látogatói útvonal a Przsevalszkij-lovak (Equus ferus przewalskii) és a kétpúpú teve (Camelus bactrianus) közös kifutója mellett elhaladva kanyarodik vissza a már bejárt ösvényre.

Ha nem elégedtünk meg az állatok nappali látványával, az intézmény augusztustól szeptember elejéig minden pénteken és szombaton meghosszabbított nyitva tartással, 22:30-ig várja a látogatókat, így az állatkert éjszakai életébe is bepillanthatunk, melyet a ragadozók látványetetései színesítenek.

Azt gondolom, mind laikusként, mind szakmai érdeklődésű szakemberként ellátogatva a Salzburgi Állatkertbe megtalálhatjuk a számunkra érdekes pontokat, a kifutók, állatházak kialakítása pedig a maguk egyszerűségében is sok tekintetben követendő példaként szolgálhatnak.

 

Felhasznált irodalom:

 

www.salzburg-zoo.at

www.zoolex.org

www.zootierliste.de

 

 

Vendégkönyv

  • Fonád Éva (cilia111@gmail.com)
    2017-08-05 14:57:26
    Köszönöm a frappáns bemutatást, a részletes fajlistát a kert tõrténetét.Szépen õsszeszedett munka.Gratulálok.A fotók pedig csodásak.Egy élmény volt,köszönet érte.